A magyarországi nagybirtok kormányzata 1711–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 5. Budapest, 1980)
VII. A birtokkormányzat részvétele a közigazgatásban
(prépostsági és Esterházy) plébánia is működött - panaszt tett, hogy a temető szűk, nem tudnak temetkezni, „az emberek egymás hegyén-hátán fekszenek". A tiszttartónak kellett megfelelő helyet keresnie temetkezés céljára, hogy „betegség ne legyen belőle". 357 A hercegi hitbizomány az ebenfurti plébánosnak, „a jószomszédságra valamint az egyház szegénységére való tekintettel", a templomjavításra segélyt adott. 358 A keszthelyi tisztiszék 1779-ben a szőlősi templom és a légrádi hegyen levő kápolna javítási tervét hagyta jóvá. 359 1781-ben a lévai plébános jelentette, hogy a templom tetején nincs zsindely, javításra szorul. A kismartoni bizottság azt tudakolta: hova lett a zsindely a tetőről, milyen célból vitték el? 360 A Kállay család 1840. május 26-i ülése a mezőtúri református templom javításáról tárgyalt. 361 Külön gondot jelentett a harangok rendben tartása. 1750-ben a kohanóci harang elhasadt. Csáky grófné egy elrepedt ágyúból 75 fontot adományozott harangöntésre. 362 1798-ban Szántó község jelentette a keszthelyi tiszttartóságnak, hogy már egy éve elhasadt a harang. „A hangja oly fogyatkozott, hogy alig tíz házig hallani." A kérésből vizsgálat lett: mikor hasadt el a harang, van-e az egyháznak pénze és mennyi, nem lehetne-e az öntést a jövő évre halasztani? 363 A Lónyay család 1813. decemberi ülése a kis- és nagylónyai harangláb javításáról tárgyalt. 364 A templomon kívül más egyházi épületeket is fenn kellett tartani. 1780-ban a turzófalvi plébános jelentette, hogy a lelkészlak tűz martaléka lett. Téglát és meszet kért. Az eszterházi tisztiszék 150 Ft-ot adott neki. 365 1798-ban a magyaralmási katolikus egyházközség kérte, hogy a plébánia istállóját az uraság javíttassa meg. A kérdést a csákvári tisztiszék nem válaszolta meg, hanem döntésre a grófhoz terjesztette fel. 366 1810-ben a kluknói alesperes a plébánia tetejének javítására szalmát kért. A tisztiszék jónak látta megvizsgálni, hogy valóban annyi kell-e neki, amennyit kért. „Ha kevesebb kell, csak a felét kell neki adni." 367 A Kállay család ülése 1811-ben a nagykállói régi házért kapott 547 Ft-ot a parókia javítására fordította. 368 A Batthyányak 1813. februári tisztiszéke felvette az évi építési munkák közé a ludbregi plébános istállójának javítását. 369 1826-ban á győrvári plébános azt kérte a keszthelyi Directoratustól, hogy a lelkészlakhoz tartozó istálló és pajta javításában az andrásfalvi filiálé nemes lakosai is segítsenek. Az igazgatóság szerint „a nemes lakosoknak a canonica visitatio szerint rájuk eső részt meg kell javíttatni". 370 A leégett héthársi plébánia pótlására a Dessewffy család ülése 1840-ben 240 Pft-ot adott. 371 A Csáky család 357 P 108. Fasc. B.No 20. et NB. 1752. jún./40 358 Uo. No 30. et NB. 1754. okt./ll. 359 P 274. Lev. k. 1779. márc. 6. 360 P 162. Prot. Kismarton, Fasc. 2. 1781. aug./8. P 343. Családülés, 1840. máj. 26. P 74. Tisztiszék, Fasc. 4. No 17. 1750. máj. 1. P 274. Tiszttartóság, 1798. jan. 10., febr. 6. P451. 1813. dec. 24. P 162. Prot. Esterháza, 1780. máj./61. P 187. 1798. jan. 22./801. P 74. Tisztiszék, 1810. dec. 30./1. P 343. Családülés. 1811. aug. 17. P 1322. Tisztiszék, 1813. febr. 2./14. P 279. Iratok, 315/1497. 1826. dec. 5. P 92. 1840. aug. 10. 361 362 363 364 365 366 367 368 369 370 371