Varga Endre: A királyi curia : 1780–1850 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 4. Budapest, 1974)
Első rész A Curia történetének áttekintése, a Curia az egykorú társadalomba
A másik kérdést, a curia anyagi helyzetének rendezését, szintén az 1780. évi állapotba visszatérés vetette fel. A Novus Ordo előtti években a kincstár csak a curiai alkalmazottak fizetését utalta ki, a dologi kiadásokat — az épület karbantartására, a bútorzat és más felszerelés, írószerek, tűzifa és világító eszközök beszerzésére — az intézménynek magának kellett fedeznie, amire a perfelvétel (leváta) alkalmával fizetendő illetékek szolgáltak. E bevételeket a curiai pénztár (cassa curialis) kapta, s onnan történt az említett kiadások fedezése (a pénztárt rendszerint a curiai expeditor, néha a curiai levéltár igazgatója kezelte). II. József centralizáló rendszerében minden hivatali bevétel, a bírósági illetékek is, közvetlenül az államkincstárba folytak be, s az utalta ki az állami intézmények részére a szükséges összegeket. A régi rend helyreálltakor azonban a fentebbi állapot tért vissza, a curiának ismét magának kellett dologi kiadásairól gondoskodnia. S minthogy az átalakulással kapcsolatos teendők, főleg a hatásköri változásokkal együtt járó per-átutalások miatt kevesebb új per indult, a perfelvételi díjak bevétele tehát (perenkint 2 forint, fele-fele arányban a két tábla javára) lecsökkent, a kiadások viszont megnövekedtek, a curia a kancelláriához fordult segítségért. A kérés jogos volt, hiszen kezdetben, 1724 után, a többi dicasteriumhoz hasonlóan, a curiának is minden kiadását a kir. kincstár fedezte, a leváták taxáját csak Mária Terézia vezette be 1770-ben, kiegészítésként, hogy az államkincstár helyzete a növekvő kiadások miatt ne nehezedjék. Ebből alakult ki az a szokás, hogy a dologi kiadások fedezése a curiára maradt. A kérés teljesítésre is talált: 1791. június 27-én kelt királyi rendelet a curia dologi kiadásaira 1000 forintot utalt ki a királyi kincstárból előlegképpen, a curiai pénztárnak — ha majd elég saját bevétele folyik be — visszatérítési kötelezettsége mellett. Itt mindjárt megjegyezhetjük azonban, hogy ez nem következett be. Az évi előlegek állandósultak, sőt amikor az — időközben 1500 forintra emelt — előlegből s a curia saját bevételeiből alakult aktívum sem bizonyult elegendőnek, a kamara a curia számadásainak évi ellenőrzése alkalmával mutatkozó hiányt is (több-kevesebb iratváltás után) rendszeresen megtérítette, — A hiányokat a curia az elszámolásig, ha a kifizetés nem volt halasztható, rendszerint az alapítványok jövedelmeiből vette kölcsön. 19 A kir. curia több alapítványt kezelt. Nagyobb részüket az alapítók a királyi tábla, más részüket a hétszemélyes tábla, vagy az egész curia felügyelete alá helyezték. Az alapítványok sokféle rendeltetést szolgáltak. Volt, amely szegénysorsú jurátusoknak betegség esetén gyógyítására, vagy kezdő ügyvédek támogatására, vagy szegénysorsú pereskedők segítésére volt rendelve. Az alapítványok vagyonát, mely különböző Összegekből (s némi ingatlanból) állott, a curia egyik segédhivatali tisztviselője, rendszerint az expeditor kezelte, aki az alapítványi tőkéket kamatra helyezte ki. Az utóbbiból (s az ingatlan-jövedelemből) utalta ki a tábla vagy a curia plénuma az arra érdemesített személyeknek az alapítvány rendeltetését szolgáló összegeket. II. József rendelkezésére azonban az alapítványi vagyont is be kellett szolgáltatni, pl. a Koháry-alapítványt az uralkodó rendelete szerint részben az elemi iskolai alap, részben az Erzsébet-kórház kapta meg, s a curiának az alapítványokra vonatkozó iratokat is át kellett szolgáltatmég Budán ült volna össze. Az említett évek törvényszakai alatt a jegyzőkönyveket rendszeresen, folyamatosan vezették, s ahol a szöveg az ülés helyét is megjelöli, ott mindig Pestet említ. w Norm. 58, 59. Rescr. reg. (kir. t.) I. 1090, 1227.
