Varga Endre: A királyi curia : 1780–1850 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 4. Budapest, 1974)

Első rész A Curia történetének áttekintése, a Curia az egykorú társadalomba

nia. Mint a két tábla 1791. szeptember 6-i együttes ülésének jegyzőkönyve mutatja, ezen az alapítványok ügyét a curia plénuma áttekintette; az alapítványok s az alapítványi iratok egy részét a kamarai hatóságok és a helytartótanács már ekkor visszaadták, s a többiek visszaszerzéséért is különböző intézkedések történtek. Az utóbbiak eredményeként a két tábla az alapítványokat (a dokumentációs anyaggal együtt) végül is mind visszakapta, s a korszak végéig, illetőleg az abszolutizmus kiépüléséig kezelte, amikor a volt curia fennmaradt vagyonát a cs. kir. hatóságok vették át.

20 A fentiek szerint az 1791. év végéig a régi állapotok helyreálltak a kir. curián, ez tehát a munkát ott folytathatta volna, ahol 1780-ban abbahagyta. A változó viszonyok azonban erre mind kevésbé adtak lehetőséget. A régi curián, József előtt, a referálás munkáját ősi módon a 4 ítélőmester látta el: a pereket mindkét táblán nekik kellett előadniuk. Ez a létszám megfelelhetett a XV. században, amikor a protonotáriusok — a királyi személyes jelenlét bírósága, illetőleg a Mohács előtti királyi tábla perelőadóiként — rendszerint csak a personalis praesentia elé tartozó exemptusok előkelő, vékony rétegének ügyeivel foglalkoztak, de nem felelt már meg a Mária Terézia-kori viszonyoknak sem, mint azt a század közepe óta egyre növekvő pertorlódás is mutatta. II. József a két tábla referenseinek számát összesen 26-ra emelte, akik szintén nehezen győzték a reájuk háruló bürokratikus tennivalók tömegét. S ez a szám most ismét 4-re esett vissza, ami nyilvánvalóan képtelen helyzetet teremtett. A személynök kérte is a baj orvoslását, s mint a kancellár 1792. augusztus 5-én kelt leiratában közölte, a király a perelőadók számát valóban megkétszerezte: a 4 ítélőmester mellé még 4 referensassessori állást rendszeresített.

21 A referensek száma így 8-ra emelkedett, de még ez sem volt arányban a XV. század óta teljesen megváltozott körülményekkel. A zárt illetékességű personalis praesentia regia késői jogutóda, az ekkori curia elé tömegesen özönlöttek a főés köznemességnek, a polgárságnak, sőt most már a jobbágyságnak is különféle polgári és büntető — fellebbezett — perei, s emellett az első fokú hatáskörrel együtt a régimódi, végeláthatatlan octavalis perek is visszaszálltak a királyi táblára. E per hullámmal kapcsolatos, megszaporodott teendőkhöz járultak a bírák más irányú igénybevételei, amilyen pl. éppen ekkor az 1790/1. évi országgyűlés 67. törvénycikkével kiküldött regnicolaris bizottságok munkájában való részvételük volt. A reform-bizottságokban a 3 nagybíró (a nádor, országbíró és a kir. személynök), de a tárnokmester s a curia számos más tagja is jelentős szerephez jutott. Közülük sokan terjedelmes javaslatok kidolgozására kaptak megbízást, különösen a Jogügyi Bizottság (Deputatio Juridica) keretében, melynek 21 tagja közül az idézett tc. szerint 12-t a curia két táblája szolgáltatta. Az országgyűlés befejeződése után évekig tovább folyt bizottsági munkálatok igen sok időt és energiát vontak el a curia bíráitól, akik pedig, mint láttuk, a jogszolgáltatásban rájuk háruló feladatoknak is egyre kevésbé tudtak már eleget tenni. A felső bíróságok — s az egész jogszolgáltatás — fokozódó nehézségei csupán felszíni jelenségek voltak, melyekben a feudalizmus válságának elmélyülése tükröződött. A termelési-társadalmi viszonyok meggyorsult fejlődésével a jogi fel20 Az 1791. szept. 6. curiális ülés jegyzőkönyve Prot. tab. septemviral. 1791, d. a. Rescr. reg. (kir. t.) I. 1090. Curiai alapítv. ir. 1 — 2. pali. « Rescr. reg. (kir.t.) I. 668.