Varga Endre: A királyi curia : 1780–1850 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 4. Budapest, 1974)

Első rész A Curia történetének áttekintése, a Curia az egykorú társadalomba

belül a fellebbezéstől elállhatnak, s ügyüket itt is perújítással folytathatják (46. tc. 1, 3-4. §). A királyi táblán másodfokon elintézett, a két ítélet egyezése miatt akkor tovább nem vihető s ezért végrehajtás céljából az első fórumhoz visszaküldött perek most felvihetők a hétszemélyes táblára, s e végett a királyi táblához visszautalandók. De a mondottak helyett a felek ezekben az ügyekben is választhatják a másik utat: élhetnek perújítással (47. tc.). A hétszemélyes tábla előtt függőben levő perek közül az érdemi kérdésben fellebbezett ügyek elintézendők, a nem ilyenek szintén törlendők (48. tc.). Az octavalis és más táblai perek, melyek a Novus Ordo közbejötte miatt a királyi táblán nem voltak folytathatók, a kerületi táblák hatáskörébe mentek át, de a felek által oda nem vitetvén, a curiai levéltárba helyeztettek, most újból elővehetők, s a kir. tábla előtt befejezhetők (52. tc. szerint). Mint látjuk, a fenti törvények a Novus Ordo felszámolása tárgyában kiküldött curiai bizottság 1790. február 12-i javaslataival több ponton egyeznek, s bár (azok szellemében) a Justitia Josephina ítéleteinek általános törlésétől tartózkodnak, perújításra adott számos engedményük nagy pertömegek áradását indította el, aminek hulláma a curiát is elérte. A törvényekkel szemben II. József reformjait őrizték meg, s mentették át a magyar törvénytárba azok a törvénycikkek, melyek a protestánsok válópereire s a nem nemesek büntetőperbeli fellebbezésére vonatkoznak. Az országnak 1780. évi állapotába visszahelyezése a katolikus és görögkeleti egyház bíróságainak visszaállítását is jelentette, a protestánsok részére azonban — mely felekezeteknek ilyen bíróságai nem voltak — házassági (bontó) pereikben megmaradt a világi bíróságok: a megyék, szabad kerületek, városok és a kir. curia ítélkezése (26. tc. 11. §, 55. tc.). Még nagyobb jelentőségű volt ennél az említett másik törvénycikk. Láttuk, müyen igazságtalan és veszélyes állapotot tört meg József, amikor a — nem nemesek számára gyakorlatilag egyfokú — büntető jogszolgáltatást kivette a megyei nemesség és a városi patríciusok korlátlan hatalmából, s a fellebbezés útját a magasabb, királyi fórumok felé megnyitva, az osztályuralom keménységét valamennyire enyhítette. Ezt az intézkedést — a bontakozó társadalmi fejlődés irányával szembefordulva — eltörölni már nem lehetett. Az 1790/1. évi törvényhozás meg is alkotta a vonatkozó törvénycikket, mely József rendelkezését — ha kedvezőtlenebb formában is — átvette és alkalmazta. A Novus Ordo perrendje szerint mind a nemesek, mind a nem nemesek általában akkor folyamodhattak (harmadfokon) kegyelemért — előbbiek a hétszemélyes táblához, utóbbiak a kerületi főispánokhoz — ha a kiszabott ítélet halálra vagy azzal egyenlő súlyúnak tekintett más büntetésre: 3 évi vagy azt meghalad szabadságvesztésre s egyszerre kimérendő 50 vagy azt meghaladó számú botütésre szólt. Ezt az elvet alkalmazza az új törvény is (43. tc), bár lényegesen kedvezőtlenebb formában: megengedi a fellebbezést a nem nemeseknek is a királyi táblához, de csak akkor, ha a büntetés halálra vagy „sententiae capitali aequipollens" 3 évi rabságra vagy egyszerre kimérendő 100 bot-, illetőleg korbácsütésre szól. Harmadfokra azonban — a hétszemélyes táblához — nem nemes ügye csak akkor vihető tovább, ha a királyi tábla halálos ítéletet hozott. Viszont nem csekély jelentőségű a törvénycikknek az a rendelkezése, hogy a fellebbezés az ország minden pallosjogú fórumától a királyi curiára történik. (Természetesen, ez úgy értendő: minden pallosjogú fórumtól, kivéve a jász-kunok ügyeit, azok ugyanis felső fokon a nádori főtörvényszék elé tartoznak.) Ha tehát a polgári perek tekin-