Varga Endre: A királyi curia : 1780–1850 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 4. Budapest, 1974)

Első rész A Curia történetének áttekintése, a Curia az egykorú társadalomba

között is megvitatták, s azt elfogadva, közös javaslatként, 1790. február 15-én a kancelláriához felterjesztették, ahová a helytartótanács február 12-én már egy másik javaslatot is felküldött a törvényhatóságok (megyék és városok) helyreállítása tárgyában. A forradalmi hangulatra való tekintettel az országbíró és a tárnokmester közös előterjesztése hangsúlyozta, hogy a rendek megnyugtatása végett haladéktalanul (sogleich) külön rendelkezést kell kibocsátani a büntető törvénykönyv hatálytalanításáról s a tabula provinciális megszüntetéséről, mely intézkedésekkel ugyanis a megyék egyre élesedő ellenállása miatt a május 1-i terminust bevárni kockázatosnak látszott.

134 Az előterjesztést keresztezte a császár 1790. február 15-én kelt, a hétszemélyes táblához s a helytartótanácshoz egyidejűleg leküldött rendelkezése, mellyel az osztrák büntetőtörvénykönyvet „most azonnal" (nunc statim) hatályon kívül helyezte, s a büntető jogszolgáltatásnak magyar törvények szerinti (juxta leges patrias) régi rendjét visszaállította. Csupán azt kötötte ki, hogy a halálra ítéltek ügyvédeinek kegyelemért kell folyamodniuk, (mind nemes, mind nem nemes esetében május l-ig a hétszemélyes táblához), s hogy a kínvallatás továbbra is eltörölve marad. A rendelet ezen kívül, szintén azonnali hatállyal, megszüntette a nemesi birtokok összeírását, s közölte, hogy a káptalanok hiteleshelyi levéltárai a helyükön maradnak, beszállításukra nem kerül sor, sőt a tervezett központi birtokjogi levéltár részére már Budára szállított levéltárak is vissza fognak adatni volt tulajdonosuknak, vagy — a megszűnt konventek esetében — át kell adni ezeket a szomszédos káptalanoknak.

135 A február 15-i rendelet (mely, mint az idézett szavakból látható, nem német, hanem latin nyelven készült) a császár utolsó intézkedése volt a magyar jogszolgáltatás ügyében, öt nappal később, 1790. február 20-án II. József meghalt, halála azonban nem befolyásolta a már mozgásba jött apparátus intézkedéseit, melyek a régi rend helyreállítását buzgón tovább munkálták. A hétszemélyes tábla és a helytartótanács a február 15-i rendeletet, ahogy az Budára megérkezett, február 19-én kelt párhuzamos körrendeletekben tudatta a bíróságokkal és a törvényhatóságokkal, s ezeket a hirdetményeket csakhamar további hasonló utasítások követték. A kancellária ugyanis az országbíró s a tárnokmester — említett — közös előterjesztésére február 23-án adott válaszában elfogadta a curia által kidolgozott tervezetet, s hozzájárult annak a javasolt körrendeletek útján való közhírré tételéhez, csupán néhány módosítást kívánt. így a büntetőbíráskodás tárgyában kiadandó hirdetménybe — a február 15-i királyi rendeletnek megfelelően — bevétetni kívánta, hogy halálos ítélet kiszabása esetén a védők kegyelemért tartoznak folyamodni (május l-ig a hétszemélyes táblához, azután a kancelláriához), s hogy a kegyelmi eljárás alatt az ítélet végrehajtását fel kell függeszteni. A további észrevételek a jászkun, hajdú és fiumei kerületek s a 16 szepesi város régi állapotba visszahelyezésének módozataira, az úriszékekre, a megszűnt hiteleshelyekre, a megszűnő provinciális táblára és judicium subalternumokra s még néhány részletkérdésre nézve adnak — itt mellőzhető — utasításokat. Végül a leirat mind az országbírót, mind a tárnokmestert a továbbiakra nézve is kölcsönös együttműködésre hívja fel, s elrendeli az általuk javasolt hir134 Az előterjesztés Kanc. It. Acta gen. 1790: 2583. 135 Arch. Jos. Tab. septemviral. 1790: 1. kf. 2. t. 831.