Varga Endre: A királyi curia : 1780–1850 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 4. Budapest, 1974)
Első rész A Curia történetének áttekintése, a Curia az egykorú társadalomba
ségek, a török háború változatos eseményei és kudarcai között, egyre kevesebb új kezdeményezés történik a magyar jogrendszernek a császári elképzelések szerinti tovább formálására. Megritkulnak a reformokat indító császári rendelkezések, s ami érkezik, az sem éri el az eddigi eredményeket. Hiába hangsúlyozzák a rendeletek kemény kifejezései, hogy „ez megmásíthatatlan akaratunk", „ettől el nem állunk", hogy az utasítást ellenvetés nélkül, „kikerülhetetlenül" végre kell hajtani, hiába tűznek ki időpontokat, amikor az elrendelt változásnak végbe kell mennie, az eredmény nem következik be, s az időpontokat — amint ez különben a rendszer első éveiben is többször előfordult — ismételten meg kell hosszabbítani. Az anyagi jog reformja, amire a bírósági szervezet és ügyvitel s a perrendtartás átalakítása után sor kerülhetett volna, így néhány körülhatárolt kérdéstől eltekintve (mint pl. a házassági jog említett korszerűsítése), nem is ért el itt felhozható eredményeket. Ez természetesen főleg a szerteágazó s az egykorú magyar viszonyokban mélyen gyökerező feudális magánjogra vonatkozik, mely töretlenül élte át József rendszerét, de a zártabb egységet képező s könnyebben átültethető büntetőjog terén csaknem ugyanez tapasztalható. A császár 1787. április 2-án kelt rendeletével Magyarországon is kihirdette az új osztrák büntetőjogi kódexet, s április 6-án 3000 példányban elküldte a hétszemélyes táblának azzal az utasítással, hogy ossza szét a büntető hatáskört gyakorló magyar bíróságok között, s utasítsa azokat a rendelkezések azonnali bevezetésére, pontos betartására. A hétszemélyes tábla azonban a kódex adaptálását kívánta, rámutatott alkalmazásának jogi nehézségeire, s ebben a kancelláriánál is támogatásra talált. Az iratváltások, huzavonák ellenére ugyan az osztrák törvényt a magyar bíróságok végül is alkalmazni kényszerültek, de az mesterségesen átültetett, gyűlölt idegen képződmény maradt, ami a rendszer összeomlásakor azonnal hatályát vesztette, s az egykorú magyar büntetőjogra nem sok hatást gyakorolt. Hozzá kell tenni, hogy kevés intézkedés tette olyan népszerűtlenné József uralmát, mint éppen büntetőjoga. S ez nemcsak a nemesség körében mutatkozott meg, mely az osztálykülönbséget nem ismerő, testi büntetést, kényszermunkát nemesre, parasztra egyformán kiszabó, sőt bizonyos esetekben a nemesség elvesztését is kimondó új büntető törvényben kiváltságainak lábbal taposását látta, hanem a lakosság széles rétegeiben is negatív hatást váltott ki. 122 Hiába tiltotta el József a kínpadot és a halálbüntetést, hiába csökkentette a hóhérok számát egész Magyarországon — ahol azelőtt minden megyének, városnak, pallosjogú földesúrnak volt hóhéra — most összesen 5-re, csak a kerületi táblák mellett hagyva a rabok megbélyegzését végző egy-egy hóhért. A halálbüntetés eltörlése nem a rendszer népszerűségét, legfeljebb a rablók számát és vakmerőségét növelte, akik, főleg a keleti és déli megyékben, népes bandákba verődve, a közbiztonságot hihetetlen mértékig felborították. A fosztogatások, gyilkosságok teljesen bizonytalanná tették a közlekedést, sőt már kint a földeken a szántóvetők 122 A kódexet az örökös tartományokban kihirdető 1787. jan. 13. kelt pátens s maga a kódex (Allgemeines Gesetzbuch über Verbrechen und derselben Bestrafung) közölve Josephs des Zweyten Gesetze 1788. 7 — 60. A nemességtől (büntető ítélettel) megfosztásról a kódex II. fejezet 38. §-a szól. A Btk. magyar fordításban is megjelent: Közönséges törvény a vétkekről és azoknak büntetésekről. A kódex kihirdetése Magyarországon Arch. Jos. Tab. septemviral. 1787: 1. kf. 5. t. 3262 (1787: 4048. kanc. sz.) — II. József büntető törvénykönyvének későbbi kihatásaival Hajdú foglalkozik az első (1796-ös) magyar büntetőkódex-tervezetről szóló munkájában.
