Varga Endre: A királyi curia : 1780–1850 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 4. Budapest, 1974)
Első rész A Curia történetének áttekintése, a Curia az egykorú társadalomba
A magyarországi szervezet kiépülése egyben az egész Habsburg-birodalom jogszolgáltatásának is — a lehetséges mértékig megvalósult — egységesítését jelentette. A régi tarkaság helyett az egész birodalomban a háromfokú eljárás rendszere jutott érvényre. Az ennek megfelelő szervezetben a Lajtán túl az Oberste Justizstelle, a Lajtán innen a hétszemélyes tábla a központi (harmadfokú) hatóság, mely az egész hálózatot irányítja, s melyen keresztül az uralkodó a maga akaratát — elvileg — az egész szervezetben érvényesítheti. Mint amott a tartományonkint felállított Appellazionsgericht, úgy itt a királyi tábla a központi hatóság végrehajtó szerve, egyben az egyetemes hatáskörű (másodfokú) fellebbezési bíróság. Az első fokú bíróságok felépítésében szintén megvannak az analógiák egyfelől a fontosabb ügyeket hatáskörében egyesítő Landrecht s a mellette meghagyott különféle partikuláris fórumok, másfelől, Magyarországon a Landrechthez hasonló jelentőségű judicium subalternum s az első fokon, lecsökkentett hatáskörrel, itt is megmaradt helyi (városi és földesúri) bíróságok között. S az azonos alapelvekre épült szervezetben a birodalom mindkét felének minden fóruma azonos perrend és ügyviteli szabályzat szerint végzi napi munkáját. Amikor azonban e hasonlóságokra rámutatunk, hangsúlyoznunk kell a különbségeket is, amik még (a jogintézmények közül legkönnyebben összehangolható) szervezetben is megmaradtak. A magyar kerületi táblának pl. nincs osztrák megfelelője, az örökös tartományokban rendszeresített kereskedelmi és váltótörvényszékek mása Magyarországon csak a speciális helyzetű Tengermelléken található ideg, nálunk nincsenek külön nemesi bíróságok, mint Ausztriában van. A két magánjog-rendszer különbségére pedig, aminek kiküszöbölését a császár eredmény nélkül tervezte, itt utalni sem érdemes. 105 Végül Magyarország helyzetének az analógiákba szürkülése ellen nem tartjuk feleslegesnek megemlíteni, hogy az uralkodó még a birodalom egységesítésére irányuló, azonos elvű vagy szövegű rendeleteket is külön bocsátotta ki az örökös tartományok kormányszervein (az osztrák—cseh kancellária útján) át e tartományok részére, s külön a magyar kancellárián át Magyarország részére. Az utóbbi tehát az örökös tartományok államjogi egységével párhuzamos külön egységként jelenik meg a rendeletek tükrében még II. József abszolutizmusának legerőteljesebb — legerőszakosabb — periódusában is. Természetesen, az ország egykorú helyzetét gazdasági-társadalmi viszonyai alapján kell felmérni. Bár tanulmányunk elsősorban felépítményi jelenségekkel foglalkozik, a körükbe tartozó említett tényezőket sem hagyhattuk figyelmen kívül s említés nélkül. A fenti összehasonlítások után a Józsefi rendszer magyar formájának elemzését folytatva, vissza kell térnünk a jogszolgáltatásnak 1787-ben, a judicium subalterFiume és az egész Tengermellék kapitányi törvényszéke címén, ami itt a judicium subalternum szerepét látta el. A fellebbezés útja ezektől a királyi táblán át a hétszemélyes táblához vezetett. A büntető perek a polgári perekkel azonos fórumok előtt indultak, a horvát kerületi táblához voltak fellebbezhetők, s harmadfokon, kegyelmi úton, a fiumei kormányzó elé kerültek (úgy mint a megyékben a kerületi főispánok, egyben királyi biztosok elé). Arch. Jos. Tab. septemviral. 1786: 1. kf. 32. t. 3293 (1786: 7286. kanc. sz.) 1787: 1. kf. 32. t. 4974 (1787: 8821. kanc. sz.) 1788: 1. kf. 26. t. 2717, 1789: 1. kf. 36. t. 758 (1789: 390. kanc sz.) Sematizmusok a Novus Ordo korából. 105 II. József az osztrák magánjog hatályát Magyarországra is ki akarta terjeszteni. Amint az osztrák polgári törvénykönyv I. része elkészült, megküldette a hétszemélyes táblának azzal az utasítással, hogy adaptálására tegyen javaslatot. Kanc. U. Acta gen. 1787: 303. Mint tudjuk, a kódex magyarországi bevezetésére nem került sor.
