Varga Endre: A királyi curia : 1780–1850 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 4. Budapest, 1974)
Első rész A Curia történetének áttekintése, a Curia az egykorú társadalomba
mányhatóság, korszakunkban a már említett Hoíkammer in Münz- und Bergwesen állott. Az említett intézkedés II. József 1784. ápriiis 24-én kelt rendelete volt, mely a magyar bányaperek legfelső, harmadfokú elintézését kivette a Hofkammer in Münz- und Bergwesen hatásköréből, s a tárnoki székre ruházta át; a bécsi kormányszék csak közigazgatási-gazdasági hatáskörét tartotta meg a bányahatóságok felett. A magyar bányaügyi igazgatás és jogszolgáltatás így, bár egyelőre még csak a legfelső fokon, elvált egymástól, s a jogszolgáltatás, közel három évszázad után, ismét belföldi szervre szállott vissza. 25 A rendelkezés még a birodalom átszervezésével, Józsefnek azzal a törekvésével állott kapcsolatban, hogy országainak ügyeit az illető ország hatóságainak kezében tömörítse. Valóban, egy olyan monarchiában, egyetlen hatalmas gépezetté vált államapparátusban, ahol az egységes birodalmi igazgatás központja maga a császár, s ahol Magyarország már nem saját alkotmánnyal bíró, az önállóság fenntartását igénylő külön test, csupán az egyformán alárendelt országok, tartományok egyike, a bányabíráskodás évszázados kikülönítésónek, osztrák szerv alá rendelésének nem látszhatott többé értelme. A rendelkezés egyébként a felvilágosodás korának az államhatalmi ágazatok szétválasztására irányuló törekvésével is kapcsolatban állott, hiszen, mint láttuk, József a Hofkammer in Münzund Bergwesent, mely elsősorban az igazgatás feladatára hivatott kormányszék (Hofstelle) volt, az osztrák bányabíráskodásból már valamivel előbb (1783-ban) szintén kizárta. Ez után egyedül a magyar bányapereknek az említett hatóság kezében hagyása a legkevésbé sem lett volna racionális. Az itt tárgyalt hatásköri változás tehát tulajdonképpen az osztrák bírósági szervezet átalakításához kapcsolódik, legalább is annak közvetlen folyománya. A választott elintézésmód oka pedig nyilván az lehetett, hogy a magyar legfelső bíróság, a hétszemélyes tábla még átszervezés előtt állott, még nem vette át azt a szerepet, amit az Oberste Justizstelle az örökös tartományokban betöltött. így önként adódott a megoldás, hogy a bírósági hatáskört — a közbejött rövid időre—a tárnoki szék, vagyis az a hatóság vegye át, amely azt valaha gyakorolta. Az 1784. évi rendelkezés ugyanis csak átmeneti megoldás lehetett : a tárnoki szék rendi intézmény volt, a fenntartása nem illett bele II. József államszervezési programjába, mely a magyar jogszolgáltatás teljes átalakítását vette célba, ami nemsokára szintén sorra került. Az eddig eltelt időben, uralkodásának első éveiben, az említett intézkedésen kívül II. József a magyar jogszolgáltatás bonyolult szervezetén változtatásokat nem eszközölt. így tovább élt az a szövevény, melyre fentebb, e tanulmány elején már utalást tettünk, s változatlanul élte tovább a kir. curia is a maga patriarchális életét. Hogy azonban a császár a tárgyon szemét rajta tartotta, hogy a később bekövetkezett változásokat előkészítette, s hogy a curia magatartásáról eddig szerzett benyomásai reá kedvező hatást nem gyakorolhattak, az már ekkor, a reformok végrehajtására 1785-ben megindított frontális támadás előtt is észlelhető. Az elmondottakra e korábbi időből itt csak néhány példával kívánunk szolgálni. Az előbbit, a kérdés számontartását és tanulmányozását érzékelteti pl. az az 25 Tárnoki It. Acta Tavern. B. 16. 138. Arch. Jos. Tab. septemviral. Prot. montan. 1788. 191-192.
