Varga Endre: A királyi curia : 1780–1850 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 4. Budapest, 1974)

Első rész A Curia történetének áttekintése, a Curia az egykorú társadalomba

a magyar társadalom egészének strukturális bajaiból s a feudális jogrendszer fokozódó korszerűtlenségéből származtak. Az említett okokból a magyar jogszolgáltatás a XVIII. század végén rendkívül elmaradott képet mutat. A szervezet élén álló kir. curia — az egymással szoros kapcsolatban álló, bizonyos viszonylatokban egységet képező hétszemélyes tábla és királyi tábla — tipikusan feudális bíróság. Különböző rangú és elnevezésű dignitáriusait ugyan a király fizeti, de a hétszemélyes tábla elnöke és annak helyettese — a nádor és az országbíró — rendi méltóságok, s a két tábla tagjainak kinevezésénél

1 a kiváltságos osztály három rétege, a főpapok, főnemesek és nemesek törvényes számban való képviseletét a királynak be kell tartania. Sőt a kir. tábla tagjai közül 8 személyt (az alnádort, alországbírót, a 4 ítélőmestert s a 2 prímási ülnököt) nem is maga az uralkodó, hanem a nagybírák, illetőleg a hercegprímás nevezik ki. A kir. táblán tehát a király assessorai (assessores regii) mellett még mindig ott ülnek olyan bírák, akiknek hűségét ugyan a kincstártól kapott fizetés s az előmenetel reménye biztosíthatja, akik azonban közjogi szempontból nem az állam hivatalnokai, hanem — középkori módon — zászlósúri familiárisok.

2 Hozzá kell tennünk, hogy a két tábla személyzete — sem a bírói, sem a kezelői státus — létszám tekintetében nem felelt már meg azoknak az igényeknek, melyeket a növekvő ügyforgalom egyfelől a bontakozni kezdő gazdasági fejlődés következményeként, másfelől a rendkívül hosszadalmas, vontatott eljárás miatt, a curia jobb munkájához megkívánt volna. A XVIII. század konszolidálódott viszonyai közt a lakosság számbeli gyarapodása s a gazdasági élet élénkülése, a mezőgazdasági árutermelés fejlődésével a földbirtok-szerzés növekvő vágya s az ősiségre épült magánjog, mely a pereskedésre végtelen lehetőséget adott, az 1724— 1780 közötti időben — mely utóbbi évtől kezdve tárgyunkat végigkísérjük — a curia elé kerülő ügyek számát két-háromszorosra emelte.

3 Az ügyforgalom ilyen arányú növekedésével a curiai alkalmazottak létszámának lassú emelkedése nem tartott lépést. A hétszemélyes táblának pl. 1724-ben, a curia újjászervezésekor, az elnöki tisztet betöltő nádoron, gr. Pálffy Miklóson kívül 4 főpapi, 6 főúri (közöttük a nádort helyettesítő országbíró) s 4 köznemesi tagja, összesen 14 bírája volt. Ehhez képest a státus a század végéig alig változott: 1780-ban az elnök — Albert szász herceg, kir. helytartó — kivételével 5 főpapból, 7 főúrból (az országbírót ugyancsak ide számítva) s 6 köznemesből, összesen 18 bíróból állott.

4 S itt azt is figyelembe kell venni, hogy a hétszemélyes tábla tagjai még más (érseki, püspöki, főispáni) állásaik, a királytól kapott különféle alkalmi megbízatásaik (regnicolaris és más bizottságokban való részvétel) s 1 Az egykorú akták állandó szóhasználata a két tábla különböző rangú bíráit közös néven a tábla ,,tagjai"-nak (merabra tabulae), alacsonyabb beosztású, segédhivatali jellegű „subalternus" tisztviselőit és egyéb alkalmazottait pedig táblai ,,egyének"-nek (individua tabulae) nevezi. A bírói testülethez tartozó személyek általános megjelölésére mi is használjuk a ,,tábla tagjai", „táblai tag" kifejezéseket. 2 A legutóbbi megjegyzés, természetesen, nem vonatkozik a personalis két ítólőmesterére: a kir. személynök, a harmadik nagybíró nem zászlósúr. 3 Statisztikai tabella: Norm. 119. 4 A fentieket a hétszemélyes táblának a Norm. 216. iratok közé sorolt, az 1724 — 1840. évekről készült személyzeti kimutatásból vettük, melynek adatai az e táblára vonatkozó 1741: 24. tc.-nek is megfelelnek, s mely így a tárgyról szóló források közül a legmegbízhatóbbnak látszik. Az egyes források között ugyanis a számok tekintetében némi — csekély — különbségek vannak. Vö. még: Kanc. It. Conc. exp. 1724: jan. No. 80 és a Sematizmusokat.