Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)
VI. rész. 1790—1848
megfelelően tabellát állított össze az elintézett ügyekről, s ezt tájékoztatás céljából a kiadóhivatalnak megküldte. A kiadóhivatal minden tanácsülésről referenciák szerint egy másik tabellát szerkesztett, amelyben feljegyezte a fogalmazvány beérkezését a kiadóhivatalba, a referens, a departamentum nevét, a fogalmazvány rövid tartalmi kivonatát, a címzett hivatal vagy személy nevét, ahová a fogalmazvány alapján készült tisztázatot el kellett küldeni, a tisztázó tisztviselő nevét és az irat elküldésének idejét. Mindezt az addig szokásos módon keUett elintézni. Mindkét tabella, valamint a többi kimutatás is természetesen az iktatószámok sorrendjében készült el, ez volt valamely irat azonosításának és nyilvántartásának legfontosabb eleme. A beadványokkal kapcsolatban készült votumok is — mint említettük — a tanácsülési jegyzőkönyvben a beadvány iktatószámát viselték. A kiadóhivatal legfontosabb ténykedése a fogalmazványok letisztázása volt. A fogalmazványok letisztázását a kiadóhivatalban szerkesztett tabeUákból kellett ellenőrizni. Amíg egy-egy ilyen tabellába foglalt fogalmazványokat tisztázták, még a letisztázás előtt a véleményíveket departamentumok szerint kijelölt rekeszekbe (loculus) kellett gyűjteni. Külön rekeszeket kaptak az előiratok is. Miután egy-egy tabellába feljegyzett fogalmazványok letisztázása megtörtént, a véleményíveket az iktatóba, az előiratokat a megfelelő referenshez kellett visszaküldeni. Az expeditio-kat (a beérkezett iratot, az elintézést tartalmazó fogalmazványt) pedig az irattárnak küldték meg. (Közben természetesen a kiadóhivatal aláíratta és postára adta a fogalmazvány alapján készült tisztázatot, amelyről az utasítás nem emlékezik meg.) Az iktatóhivatal vezetője a véleményíveket (a tanácsülési protocollumokat) összegyűjtötte, s minden ülés után 14 napon belül Bécsbe küldte ellenőrzésre. 94 (Az iktatóhivatal és kiadóhivatal 1813. évi utasítása sem tisztázza azt, hogyan kerültek a véleményívek, illetve az összekötésükből kialakított tanácsülési protocoUumok ezek után az irattárba. Valószínű, hogy az eredeti véleményíveket lemásolták, így a protocollumokból két példány készült. Egyiket Bécsbe küldték fel, a másikat mindjárt az irattárba. Az irattár 1817. évi utasítása ugyanis úgy intézkedett, hogy az egyes ügyosztályok aktáit az irattárnak a véleményívekkel (protocollumokkal) együtt kellett átvennie. Azt, hogy a véleményíveket lemásolták, s így a protocollumokból minden ügyosztálynál két példány készült, egyes ügyosztályok 1805 előtti iratanyaga is tanúsítja. 95 Egyes ügyosztályok iratanyaga ekkor különálló tanácsülési protocollumokat és különálló véleményíveket tartalmaz. Az 1813. évi ügyviteli reform a legjelentősebb újításokat az irattári hivatal munkájában vezette be. Az újítások — bár nem érintették a helytartótanácstól örökölt irattározási szisztéma alapjait — lényegesen módosították az irattári tárgyi egységek (kútfők) kialakítását és az irattári segédkönyvek szerkesztését. Az irattári hivatal 1790 után — amint ismeretes — a kamarai ügyosztályok iratanyagát a helytartótanácstól átvett kútfő-tételes irattári rendszerben helyezte eL Az egyes ügyosztályok (departamentumok) iratait minden évben kisebb-nagyobb tárgyi egységekbe, kútfőkbe (fontes) csoportosította, a kútfőkön belül pedig tételekbe (positiones) sorolta. A kútfők minden évben 1-től kezdődő sorszámokat 94 Uo. A kiadóhivatalnak adott utasítás. Instructio pro gremiali expeditoratus officio relate ad coordinationem manipulationis pro futuro observandae. A véleményívek Bécsbe való küldésére 1. még a 92. sz. jegyzetnél idézett iktatóhivatali utasítást is. 95 Vö. a magyar kamarai levéltárban pl. az E 73. Banatica, E 74. Cassalia, E 77^ Collatio bonorum, E 78. Dimensionalia ügyosztályok iratanyagát.
