Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)
III. rész. 1741—1772
kellett az eredetiekkel egybevetniük, s az egybevetést a „collatum" szó feljegyzésével tanúsítaniuk. 168 Gyakran emeltek kifogást az iroda munkájának lassúsága ellen is. Az iroda munkájának a fejlődését tanúsítják a kamara fogalmazványain egyre szaporodó ügyviteli feljegyzések is, amelyek pl. 1750 után már az 1720. évi utasítás rendelkezésein túlmenően tüntetik fel az ügyintézés egyes mozzanatait. A fogalmazványokon ugyan továbbra is csak a kamaraelnök, a titkár és a kiadó kancellista aláírásai találhatók, a kamarai tanácsosok ekkor még a fogalmazványokat nem írták alá. Az ügyvitel pontosabb voltára utal az 1750 előtti gyakorlattalszemben a tanácsülés keltének feljegyzése, a tanácsülés részvevőinek felsorolása, az irodához való átküldés, az expediálás dátumának feltüntetése, továbbá az udvarhoz küldött felterjesztések fogalmazványainál annak megjegyzése, hogy a felterjesztés a bécsi udvari kamara vagy a magyar kancellária útján történt-e? Egyébként ebben az időben a fogalmazványokat is ellátják tartalmi kivonatokkal, ez 1750 előtt nem volt szokásban. Az iratok őrzése terén sem tapasztalhatunk — az 1740 előtti korszakhoz képest — lényeges változást. Az iroda egy-egy ügy iratait, amelyeket az elintézés tartama alatt együtt tartottak, az ügy elintézése után továbbra is szétválasztotta, az irodába tartozókat magánál tartotta, a számvevőséghez, az irattárba tartozókat pedig visszaküldte. Ügyiratokat tehát a mai fogalmak szerint, bár az ilyen irategyüttesek az ügyintézés során maguktól létrejöttek, nem alakítottak ki. 169 A magyar kamara iratait ebben az időben több helyen őrizték, mégpedig a tanács helyiségében (a tanácsülési jegyzőkönyveket), az irodán, az irattárban, a levéltárban. Különálló irattárral rendelkezett a számvevőség. 170 A legtöbb irat, nagyjából a folyó ügymenethez már rendszeresen nem szükséges kamarai regisztratúra, az irattárban volt. Az irattári hivatal tehermentesítése, azonkívül az ügymenet gyorsítása érdekében bizonyos iratok őrzését a számvevőségre bízták. A városi ügyek iratait pl. 1750-ben a számvevőség városi osztályának kellett átvennie és rendeznie, később a só- és harmincadügyi iratokat pedig a sóügyi és a harmincadügyi osztályok vették át. 171 Sőt a bizottságok jegyzőkönyveit (a jogügyi bizottsági jegyzőkönyvek kivételével) ebben az időben szintén a számvevőség irattárában helyezték el. 172 Az irattár ilyen természetű tehermentesítése jól mutatja azt, hogy a kamarai ügyforgalom mennyire megnövekedett. Az ügyforgalom megnövekedése miatt az iroda és az irattár esetében is elkövetkezett az ügyvitel korszerűsítésének az ideje. Az iroda és az irattár munkájának — a számvevőséghez hasonlóan — a bizottsági és az igazgatói ügyintézéshez kellett volna idomulnia. Az irattári munkában ennek előjelei — mint erre már rámutattunk — a beadványoknak bizottságok szerint történő kezelésénél és őrzésénél már meg is mutatkoztak. A departamentális rendszer azonban az irodai (iktatói), irattári munkánál akkor még nem vált alapvetővé. Az új manipulációt ilyen vonatkozásban csak az 1772. évi utasítás rendelkezései vezették be. • • 168 E 15. Exp. cam. 1743. okt. Decr. Canc. 1. 169 Herzog: A kamarai levéltár. Levélt. Közi. 1928, VI. évf. 19—20. 170 Uo. 20-21. 171 E 101. Decr. officio regestr. sonant. 1752. febr. 21., E 19. Acta Grassalk. Litt. praes. Grassalk. 1760. márc. 17. 17 * E 15. Exp. cam. 1755. jún. Off. Hat. 1.
