Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)
II rész. 1720—1740
nélkül, hivatalból (ex officio) a kamarai tanács nevében és aláírásával ment ki, akkor a tisztázatot még az irodában lepecsételték. A titkárok gondoskodtak arról is, hogy a fogalmazványok, illetve az ennek alapján kimenő tisztázatok milyen mellékletekkel legyenek felszerelve. Ezt az iratok külzetén keUett feljegyezni, mégpedig másolat csatolása esetén „fiat copia et accludatur", eredeti irat csatolása pedig „fiat copia et asservetur, originale autem accludatur" szöveg ráírásával. Amennyiben melléklet nem került a fogalmazvány, illetve a kimenő irat mellé, az irat külzetére „iussu consilii" kifejezést kellett rávezetni. A kiadóknak (fogalmazók, kancellisták) ügyelniük keUett arra, hogy a meUéklet céljára kiemelt irat helyén az irattárban másolat maradjon. Az utasítás a titkároknak az iroda és irattár munkájának irányításával és ellenőrzésével kapcsolatos feladatait az 1672. évihez hasonlóan szabályozta Külön szólt a fogalmazókról (concipistae), akik segítettek a titkároknak, és a kiadók tisztét töltötték be, vagyis arról gondoskodtak, hogy az aláírt fogalmazványt az írnokok leásolják, 8 az elnök és a titkár által aláírt tisztázatot pedig elküldjék. A titkárok munkájának alaposabb körührása, a számvevőhivatal eüenőrző szerepének kidomborítása meUett az ügyvitel alaposabbá tételét szolgálta az a rendelkezés is, amely lehetővé tette, hogy fontosabb kérdéseknél a tanácsülést a tanácsosok véleményének megérlelődése végett elhalasszák. Ilyenkor a véleményében még nem biztos tanácsosnak az ügy iratait tanulmányozás céljából ki is lehetett adni. 9 Az 1720. évi utasítás azzal, hogy a tanácsosok számára ezeket a lehetőségeket megadta, egy lépéssel közelebb jutott ahhoz a felismeréshez, hogy az előkészítés épp oly fontos része az ügyintézésnek, mint a döntés. Az iktatás bevezetésén, a titkárok munkájának kiszélesítésén, az iratok elkészítésének pontosabb körüHrásán, az előkészítés fontosságának már észrevehető felismerésén kívül az 1720. évi utasítás általában nem adott újat az 1672. évi utasítás szabályaihoz képest, legfeljebb részletesebben fejtette ki az 1672. évi egyes pontjait. Ez alól a pénztári hatáskör és a számvevőhivatal munkája jelent határozott kivételt. A pénztári hatáskört a bécsi universalis bancalitas, iUetve a pozsonyi bankképviselet felállítása következtében keUett újból szabályozni. Készben ezért volt szükség a számvevőhivatal munkájának szabályozására is. Azonkívül a kamarai gazdálkodás megjavítását, a jövedelmek emelését elsősorban a számvevőség munkájának a tökéletesebbé tételével próbálták elérni. Ezzel indokolható az is, hogy 1720-ban a számvevőhivatal külön részletes utasítást kapott. * Az előzőekben már szó volt arról, hogy a magyar kamara pozsonyi pénztárát 1718 augusztusában a bécsi universalis bancalitas fiókjává szervezték át, s ezáltal a pénztári ügyek intézését nagyrészt kivonták a magyar kamara hatásköréből (1. az I. rész 5. fejezetét.). Az 1720. évi utasítás ennek megfelelően módosította, helyesebben mondva csökkentette a magyar kamarának a pénztárügyekben eddig gyakorolt tevékenységét. Mindenekelőtt úgy rendelkezett, hogy a magyar kamara és tisztviselői elbocsátás terhe meUett nem avatkozhatnak bele a pénzátvétel és 8 Uo. 30. fejezet. 9 Uo. 2. fejezet.
