Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)
II rész. 1720—1740
a kifizetés dolgába, minden jövedelem felett az universalis bancalitas, illetve fiókja, a pozsonyi bankképviselet rendelkezik. A kamarai jövedelemkezelők (vidéki tisztviselők) a bevételeket a pozsonyi bankképviselethez adhatják be, illetve székhelyükön csak a pozsonyi bankképviselet utalványozásaira fizethetik ki. A pozsonyi bankképviselet ezentúl a császári bancalitástól és nem a magyar kamarától kap utalványozást a pénz kifizetésére. A magyar kamara csupán sürgős esetben, amikor nincs idő a bancalitas vagy a bécsi kamara rendelkezéseit kivárni, intézhet utalványt 100 Ft erejéig a bankképviselethez. Az ilyen utalványokat a magyar kamaránál az elnök vagy helyettese, egy tanácsos és egy titkár írja alá. Jogában van továbbá — az utasítás szerint — a magyar kamarának évente 400 tallért a szegények részére alamizsnaként kiutaltatni. Mivel a pénzügy és. a kiadások ügye a bankképviselet kezében van, a magyar kamara ezentúl senkinek sém adhatja kölcsön a „király pénzét", senkinek fizetését sem a harmincadokból, sem más jövedelmekből nem utalhatja ki. 10 Az universalis bancalitas, illetve a pozsonyi bankképviselet felállítása előtt a pozsonyi pénztár a kamarai tanács írásbeli" rendeletére fizethetett. A kamara a király által megállapított költségvetés szerint utalványozhatott, a költségvetésben nem szereplő összegek kifizetésére királyi rendelet volt szükséges. Az 1720. évi utasítás szerint — mint láttuk — a magyar kamara utalványozási joga — bizonyos csekély kivételtől eltekintve — teljesen megszűnt. Ha megnézzük, mi volt a pénzkifizetés, pénzkiutalás adminisztratív útja á királytól a pozsonyi bankképviseletig, akkor láthatjuk, hogy ez a szabályozás mennyire sérelmes volt a magyar kamarára nézve. A császári bancalitas és a bécsi udvari kamara hatáskörének 1715. és 1717. évi megállapításakor — amint említettük — a bécsi kamara megtartotta utalványozási jogát a bancalitas pénztárában összegyűlt pénz felett, a bancalitas pénztára csak a bécsi udvari kamara rendeletéré (utalványára) fizethetett. A bécsi udvari kamara 1000 Ft-os összegig saját hatáskörében utalványozhatott, 1000 Ft-ot meghaladó összegnél azonban császári rendeletre volt szüksége. Az állami költségvetésben szereplő tételeket a császári bancalitas bécsi kamarai, illetve császári rendeletek nélkül automatikusan kifizethette. Az állami polgári és katonai költségvetést (Generalanordnungstaat) egyébként a bécsi udvari kamara az universalis bancalitással együtt szerkesztette meg, s terjesztette fel a császár elé jóváhagyásra. 11 A pozsonyi bankképviselet, amely az universalis bancalitástól kapta az utalványozási rendeleteket, tehát lényegében közvetve a bécsi udvari kamara rendeleteire, utalványozásaira teljesítette a kifizetéseket, a rendeletek természetesen az universalis bancalitas utalványainak formájában érkeztek le hozzája. Hasonlóképp a költségvetés szerinti kifizetéseket is a bécsi kamara és az universalis bancalitas által megszerkesztett költségvetés alapján eszközölte. Mindebből az látható, hogy a kamarai gazdasági és pénztári ügykör szétválasztásakor (az universalis bancalitas felállításakor) a bécsi udvari kamara megtartotta a pénzutalványozás igen fontos hatáskörét, a magyar kamara azonban nem. Sőt a magyar kamara eddigi (egyébként eléggé korlátozott) utalványozási hatásköre is a bécsi kamarához vándorolt át. Az utalványozási jog úgyszólván teljes elvesztése, a magyar kincstári jövedelmeknek Bécsben szerkesztett birodalmi költségvetés szerint való felhasználása, eléggé bizonyítja, hogy l6 tJo. 26-27., 29. fejezet. 11 Fellner—Kertsehmayr: ÖZV. I. Abt. 1. Band. 130-31.
