Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)

I.rész. 1686-1720

hessék a hiányok behajtása ügyében. Tájékoztassa továbbá a tanácsot a be nem tartott határidőkről, hogy a tanács a számadásra kötelezett alkalmazottal szemben megfelelő módon eljárhasson. (Az első határidő be nem tartásánál az alkalmazottat a negyedévi fizetés levonásával, a másodiknál felfüggesztéssel, a harmadiknál elbocsátással büntethették.) A bizottsági utasítás mindezt azért tartotta fontosnak, mert a szám vevőhivatal meglehetősen elmaradt az újabb számadások ellenőrzésével, s ezáltal behajthatatlan hátralékok keletkeztek. A számadásmester azzal mentette ki magát, hogy neki az 1672. évi utasítás szerint a régi számadások ellenőrzésével kellett foglalkoznia, ezért az újabbakra nem jutott elég ideje. A számvevőség — amint ez az 1696. évi bizottsági utasításból látható — a számadások ellenőrzésén kívül a kincstári vagyon mindennemű nyilvántartása terén is igen fontos munkát végzett. Neki kellett elkészítenie a kamarai gazdálkodásra, a kincstár vagyoni helyzetére vonatkozó összes kimutatásokat, feljegyezni a kincstári gazdálkodásban bekövetkezett összes változásokat. A számvevőség volt a kamara gazdasági szakközege, véleményadó szerve. Ezért vett részt a számadásmester a tanácsüléseken, ahol a gazdasági ügyekben véleményt nyilvánított, s ha tanácsosi rangban volt — a számadásmester nem egyszer elnyerte a tanácsosi rangot —- akkor természetesen szavazati joggal is rendelkezett.

125 Az 1696. évi utasítás nyilván ennek a munkának jobb elvégzését akarta elősegíteni azzal, amikor felhívta a kamarai titkárokat arra, hogy ezentúl minden pénzkifizetésre vonatkozó császári rendeletet, eladási okmányt, szerződést, átírási zálogokmányt és más hasonló jellegű iratot közöljenek a szám vevőhivatallal, amely ezekből tájékozódott a kamara gazdálkodásáról, vagyoni helyzetéről, s mindezeknek az iratoknak az adatait nyilvántartási könyveibe feljegyezte. Ez a rendelkezés mindenesetre a számvevőhivatal munkakörének kiszélesedésére, jelentőségének növekedésére mutat rá.

126 A kamara számos más vonatkozásban is a számvevőhivatal szakértelmére támaszkodott. A számvevőség kötelessége volt pl. a harmincadi utasítások felülvizsgálása, átdolgozása,

127 általában utasításokra tervezetek készítése. (Az irattáros 1718. évi utasítása is a számvevőség által készített tervezet formájában maradt meg.) Nyilvánvaló, hogy más hasonló szakértelmet igénylő munkánál (pl. szerződések megkötése) is a számvevőséget vették igénybe. Vidéki hivatalok vizsgálatánál a kiküldött biztos többnyire a szám vevőhivatal egy alkalmazottjával együtt járt el. A török elleni háborúra szükséges költségek előteremtése végett 1686-ban pl. a tanács egy tagját és az alszámadásmestert bízták meg azzal, hogy a harmincadhivatalok és a fiskális uradalmak hátralékait megvizsgálják és minél előbbi behajtásukat szorgalmazzák. E vizsgálat kapcsán a kiküldöttek mind a harmincadhivataloknál, mind a fiskális birtokok kezelésénél, nagy visszaéléseket tapasztaltak. Emiatt a magyar kamarát a gazdálkodás jobb megszervezésére utasították.

128 A havi és negyedévi pénztári kimutatások — amint említettük — felülvizsgálatra a bécsi kamarához kerültek. Ha a felülvizsgálatnál tisztázásra 126 L. a 46. sz. jegyzetnél idézett 1696. évi utasítást, illetve E 15. Exp. cam. 1696. nov. Decr. ad Off. Rat. 1., E 21. Ben. res. 1699. jún. 3. Zbiskó György számadásmester tanácsosi rangjára. 128 L. a 46. sz. jegyzetnél idézett 1696. évi utasítást. 127 Uo. 128 E 21. Ben. res. 1686. jan. 19., HKA. Hoffin. Ung. Rote No. 308. 1686. máj. 13., Rote No. 312. 1687. febr. 28.