Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)

I.rész. 1686-1720

A városi élet királyi szabályozásának alapköve általában a kiváltságlevél volt. A kiváltságlevelek kivétel nélkül nagyfokú önkormányzatot biztosítottak a városoknak, szabályozták a városi igazgatás, bíráskodás, a városi gazdálkodás viszonyait, körülírták a polgárok jogait és kötelességeit, kitértek az ipar és a kereskedelem szabályozására. A XVII. század előtt a királyi hatalom ellenőrzését a városok fölé csak annyiban terjesztette ki, hogy ügyelt a kiváltságlevélben vagy kiváltságlevelekben foglaltak megtartására, egyébként a városok meglehetősen önállóan élték életüket. A XVII. századtól kezdve a királyi hatalom ellenőrzése és beavatkozása, amelyet legtöbbször a kamarán keresztül érvényesített (néha a magyar kancellária is foglalkozott városi ügyekkel), egyre erősebbé vált. A szorosabb felügyelet elsősorban azzal indokolható, hogy a királyi kinostárnak a városokból jelentős jövedelmei voltak. A városok földesúri szolgáltatás címén cenzust fizettek a királynak. Nagyobb terhet jelentett az egyes országgyűlések alkalmával kivetett taksa (diaetalis taxa), ez volt a városok legnagyobb szolgáltatása a XVII. században. A XVII. század végén a városok census és taksa mellett porciót is fizettek a katonaság eltartására. Ezt az összeget azonban nem a kincstárnak, hanem katonai közegeknek (hadbiztosoknak, hadipénztáraknak) szolgáltatták be. A porció (lényegében hadiadó, contributio) nem királyi, hanem országos jövedelemnek minősült. A kamara elsősorban arra ügyelt, hogy a városok ki tudják fizetni ezeket az adókat és szolgáltatásokat, ezért főleg a városok gazdálkodását vonta ellenőrzése alá. Az ellenőrzés ezzel kapcsolatban, mivel a városok gazdálkodását a magisztrátus vezette, kiterjedt a tisztújításra, a tanács összetételére, a városi lakosság vagyoni állapotára, a polgárok adózására (a kincstári szolgáltatások ugyanis jórészt a polgárok adóiból gyűltek össze). Már kevesebb figyelmet szentelt a kamara a városi igazgatásnak és bíráskodásnak. Egyik fő céljának tartotta azonban a városok rekatolizációját és a városokban a protestantizmus visszaszorítását.

66 A magyar kamara felügyelete és ellenőrzése a XVII. században a szabad királyi városok felett, bár sokoldalú és hellyel-közzel elég mélyreható volt, elég rendszeressé mégsem vált. Az 1672. évi kamarai utasítás is csupán annyiban tért ki a városokra, hogy elrendelte a kincstári szolgáltatások alól való mentességek, a városi kiváltságok felülvizsgálását és meghagyta a kamarának, hogy a városokban a törvényes kamarai jövedelmeket biztosítsa, a magisztrátusok visszaéléseinek pedig vessen gátat.

67 A törvényes kamarai jövedelmek biztosítása és a nagy hatalommal rendelkező városi hatóságok visszaéléseinek megakadályozása azonban nem ment könnyen. A városok a XVII. század végén a háborús pusztítások miatt, a városi magisztrátusok visszaélései következtében mind nehezebben fizették ki az egyre növekvő kincstári és állami terheket, sőt adósságokba keveredtek.

68 Mindez arra késztette az udvart, hogy a szabad királyi városok ellenőrzését rendszeresebbé tegye, és a városok közviszonyairól a kamara útján helyesebb tájékozódást szerezzen. E célból az 1690. december 15-i királyi rendelet úgy intézkedett, hogy a magyar kamara 1691-től kezdve minden városi tisztújításra a magyar kancellárián kiadott rendelettel királyi biztost küldjön ki, aki a király nevében a tisztújítást 86 Vö. Felhő I.: A szabad királyi városok és a magyar kamara a XVII. században. Levéltári közlemények. 1946, 211, 219—220, 229 skv., 241 skv. 67 1672. évi utasítás 31. pontja. 68 Gárdonyi A.: A vármegye és a város társadalma. Magyar Művelődéstörténet. IV. köt. 328-29.