Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)

I.rész. 1686-1720

A főpapi hagyatékok szétosztása körül igen sok visszaélés történt. A Ferdinándféle szabályozás rendelkezéseit általában nem tartották be, az ingóságokat az egyházi személy halála után széthordták, költséges temetéseket rendeztek stb. A visszaélések meggátlása végett ezért az 1675. december 29-i királyi rendelet meghagyta, hogy a hagyaték leltározásához a káptalan megbizottain kívül a kincstár érdekeinek képviseletére egy kamarai tisztviselőt is ki kell küldeni. Viszonzásképpen az uralkodó hozzájárult ahhoz, hogy az üresedésben levő egyházi javadalom kamarai kezelésénél egy káptalani személy képviselhesse az egyházat. Vitás kérdésekben a hagyatéki ügyet a kamara, egyházi részről a megfelelő egyházi felsőbb hatóság elé kellett terjeszteni. A főpapi hagyatékok körül a zavarok a továbbiakban sem múltak el, a hagyatékhoz tartozó ingóságoknál — mint pl. Fenessy egri püpök halála alkalmával — továbbra is veszekedések, sőt botrányok keletkeztek. Igen sok nehézség merült fel a kamarai és az egyházi közegek között Széchenyi György esztergomi érsek hagyatékának leltározása és elosztása dolgában is. Az eddigi eljárással sem az egyház, sem pedig a kamara nem volt megelégedve, mivel a visszaélések az egyházat és a kincstárt is megrövidítették. Kétségtelen az is, hogy a kamara határozottabb formában akarta biztosítani a várak és végek számára járó hagyatéki részt, amelyet az 1625. évi rendelet csak futólag érintett, továbbá ilyen téren szintén növelni igyekezett a kincstári jövedelmeket.

56 A kérdés átfogó rendezése céljából ezért a magyar katolikus egyház képviselői, továbbá az állam részéről a bécsi kamara, a magyar kamara és a magyar kancellária kiküldöttei 1702. december 5-én Bécsben (Kollonics esztergomi prímás elnökletével) konferenciára gyűltek össze, amelyen megegyeztek a főpapi hagyatékok felosztása, az üresedésben levő egyházi javadalmak kezelése és a jövedelmek hováfordítása dolgában. A megállapodást 1703. június 15-i keletű királyi rendelet közölte Kollonics Lipót esztergomi érsekkel. A megállapodás a „Kollonics-féle konvenció" néven ismeretes.

57 A Kollonics-féle konvenció először is részletesen szabályozta a főpapi személyes hagyaték leltározását és felosztását. A főpap halála után két káptalani és egy kamarai megbízott az ingóságokat, az iratokat biztonságba helyezte, majd három példányban leltárt vett fel róluk. A szerzett vagy örökölt ingatlanok dolgában csak a kamarai megbízott intézkedhetett, mert az ilyen vagyonnak törvényes örököse kizárólag a királyi kincstár volt. Az összeírt és megbecsült vagyon felosztása a következőképp történt. A hagyaték értékéből először levonták a temetési költségeket, kielégítették a hitelezőket, s kifizették az alkalmazottakat. A könyvek és kéziratok a káptalan tulajdonába kerültek, vagy valamely könyvtárnak kellett azokat átadni, a kegyszereket az egyház vette át. A házi felszerelést (konyhaszerek, bizonyos bútorok, gazdasági felszerelés) az elhalt főpap utódjának kellett fenntartani. A házi és gazdasági felszereléshez (más szóval: fundus instructus) tartozó tárgyakat leltárba vették, s a felszerelés e leltár szerint szállt utódról utódra. Kívánatos volt azonkívül a főpapi javadalomról urbáriumot, birtokjogi összeírást, jövedelemkimutatást is készíteni a jogutód főpapok részére. (Megjegyezzük, hogy a fundus instructus, az urbárium és a birtokjogi feljegyzés nem a 56 E 21. Ben. res. 1675. dec. 29., a visszás állapotokra és a rendezési törekvésekre HKA. Hoffin. Ung. Rote No. 369. 1695. ápr. 3., Rote No. 369. 1695. ápr. 22. 57 A király 1703. aug 30-i rendeletével küldte meg a kamarának a Kollonics-féle konvenció szövegét. E 21. Ben. res. 1703. aug. 30. 3* 35