Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)
I.rész. 1686-1720
leértékeléssel védekeztek: egy dupla lengyel garas értékét 1672-ben Alsó-magyarországon 10 dénárról 8 dénárra, a szimpla lengyel garas értékét 5-ről 4 dénárra, a lengyel polturáét pedig 2,5-ről 2 dénárra, Felső-magyarországon (a szepesi adminisztráció területén) a dupla lengyel garas értékét 12 dénárról 10-re, a szimpla garas értéke 6-ról 5 dénárra és a lengyel poltura értékét 3-ról 2,5 dénárra szállították le. A leszállítással egyidejűleg újból üzembe helyezték a pozsonyi pénzverdét, hogy elegendő 5 garasos és más pénzdarabot verjen, és ezzel lehetővé váljék az idegen pénz kiszorítása az ország pénzforgalmából. A magyar kamara kötelességévé tették azt is, hogy negyedévenként tájékoztassa a bécsi kamarát a vert pénz mennyiségéről. 52 Magyarországon továbbra is sok baj volt a pénz értékének az átszámítása körül, sok visszaélés is történt ilyen téren. 53 A magyar kamara hatáskörébe tartozott az egyházi javak adományozásával, az egyházi hagyatékok felosztásával kapcsolatos királyi jogok érvényesítése és felügyelete is. A magyar törvények és joggyakorlat szerint az érsekségek, püspökségek, apátságok, préposfságok és néhány plébánia legfőbb kegyurasága a királyt illette meg, ezeket az egyházi tisztségeket a király töltötte be, s a kapcsolatos javadalmakat is ő adományozta. (A Habsburg-ház, amint ismeretes, meglehetősen korlátlanul élt ezzel a királyi joggal, amelyet a pápák általában nem ismertek el. A püspökök kinevezésénél a pápák csak a javaslatadás és a megerősítés jogát gyakorolhatták.) A tisztséget betöltő egyházi személy halála után az egyházi javadalom a királyi kincstárra szállt vissza, s a kincstár kezelésében maradt addig, míg a tisztséget a király újból be nem töltötte, s ezzel együtt a javadalmat a kinevezett egyházi személynek nem adományozta. 54 A kamara kötelessége volt arra ügyelni, hogy az egyházi személy halála után a megüresedett érsekség, püspökség stb. birtokai kamarai kezelésbe kerüljenek, s hogy e javakból semmit ne idegenítsenek el. A kamarának kellett azután a javadalmat az újonnan kinevezett egyházi méltóságnak átadni. Az egyházi tisztség megüresedése esetén a királyi kincstár nemcsak az egyházi javadalmat vette át, hanem bizonyos rész illette meg az elhalt főpap személyes hagyatékából is. E hagyaték ingóságokból és a főpap szerzett vagy örökölt ingatlanaiból állt. II. Ferdinánd 1625-ben hozzájárult ahhoz, hogy a főpapok személyes vagyonukról és ingóságaikról a következő feltételek mellett végrendelkezhessenek. Abban az esetben, ha káptalannal rendelkező vagy káptalanban ülő főpap halt meg, az egyházi hatóságnak három megbízottja leltározta a hagyatékot, a megbízottak közül egy a király nevében járt el. A hagyatékból először ki kellett elégíteni a követeléseket, kifizetni a szolgákat, tisztességes, de nem drága temetést kellett rendezni. A könyvek az egyház tu^jdonába kerültek, a bútorokat és a használati eszközöket pedig a végrendeletben megjelölt örökösök örökölték. A mindezen felül maradó vagyon (ebben allodium is lehetett) felét az egyház kapta meg szemináriumok, plébániák felállítására, támogatására, felét pedig az örökhagyó végrendeletében megjelölt célokra lehetett fordítani. A király elvárta — nyilván ilyen feltétellel járult hozzá á szabad végrendelkezési jog megadásához —, hogy a főpap végrendeletében honvédelmi (végvári) célokra is hagyjon valamit. 55 ' 52 E 21. Ben. res. 1674. febr. 20. 83 Uo. 1696. máre. 3. 64 A király örökösödését a megüresedett (vacans) egyházi javakra a Tripartitum biztosította (Tripartitum I. pars. 10. titulus). a8 E 14. Acta Hungarica. Tom. IV. 769—71. 1625 dec. 11-i rendelet másolata.
