Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)
IV. rész. 1772—1785
nak végén az adósságok összege az 1771. évi 7 008 922 Ft-ról 5 439 549 Ft-ra csökkent, az évi kamatteher ekkor 216 326 Ft-ot tett ki. A kamarai adósságteher csökkenése a kamarai pénzgazdálkodás egyik pozitívuma az 1770-es években. A hitelpénztári szervezet kétségtelen eredményei ellenére sem váltotta be a működéséhez fűzött reményeket. Az udvarnak nem sikerült segítségével a magántőkét hathatósabb mértékben az államhitel szolgálatába állítania, s ezzel kapcsolatban a hitelfőpénztár a bécsi államadóssági pénztárnak sem tudott kölcsönöket folyósítani. A kamatleszállításhoz szükséges tőkét is a tanulmányi alap biztosította a hitelfőpénztár számára. 219 A továbbiakban is csak alapítványi tőkék és más közcélú pénzalapok segítségével tudott hitelműveleteket végrehajtani, ezeket ugyanis királyi rendelkezés folytán alacsonyabb kamatláb mellett használhatta. • 9. II. JÓZSEF KORMÁNYZATI REFORMJA; A KAMARÁNAK A MAGYAR KANCELLÁRIA ALÁ RENDELÉSE • Az 1772. november 14-i magyar kamarai utasítás egyik feltűnő jellegzetessége, hogy — ellentétben az előbbi utasításokkal — nem érinti a bécsi és a magyar udvari kamara viszonyának a kérdését. Ezt azzal mellőzi, illetve azzal kerüli meg, hogy a magyar kamarai ügyeknek az udvarhoz való felterjesztésével, a magyar kamarát illető felsőbb (királyi) rendelkezések megküldésével kapcsolatosan kizárólag az uralkodóról, az uralkodó hatásköréről tesz említést. Az utasítás ezzel hallgatólagosan elismeri azt a közjogi helyzetet, hogy a magyar udvari kamara csak magának az uralkodónak van alárendelve, a bécsi udvari kamarától nincs függő viszonyban. Ezt a jogi viszonyt, mint említettük, legutóbb az 1741. évi 14. tc. szabályozta. Megerősítését kívánta szolgálni az az intézkedés is, amellyel a magyar kamara 1748-ban elnyerte az udvari kamara rangját. 220 A magyar kamarának ez a bécsi kamarától való függetlensége azonban továbbra is csak „de iure" s nem „de facto" létező önállóság volt. Csupán abban állt, hogy a magyar kamara jelentéseit az uralkodói felséghez címezte, s a rendelkezéseket is formailag az uralkodótól kapta meg. A tényleges helyzet ezzel szemben továbbra is az volt, hogy ezek a jelentések a bécsi udvari kamarához kerültek. Ott a magyar kamarai ügyekkel foglalkozó osztály (főbizottság) megtárgyalta a jelentésben foglaltakat, javaslatot tett az elintézésre, és ennek királyi jóváhagyása után elkészítette a királyi rendelet fogalmazványát. A fogalmazvány alapján elküldött királyi rendeleten az uralkodó aláírása alatt megtalálható a bécsi kamaraelnök vagy alelnök és az ügyet intéző bécsi kamarai tanácsos aláírása, továbbá a rendelet elején a bécsi udvari kamarának, mint kiadmányozó hatóságnak az iktatószáma (az udvari iktatószám). 221 A bécsi udvari kamarának magyar ügyekben az uralkodóhoz intézett fontosabb javaslatait — mint ismeretes — az államtanács is megtárgyalta. Az uralkodói döntés az államtanács meghallgatása után született meg. A bécsi udvari kamarának a magyar kamarai igazgatás ellenőrzésével kap219 Herzog: A hitelfőpénztár. Századok. 1925—26, 277-78. 220 E 21. Ben. res. 1748. júl. 14. ésTh. Mayer: Das Verhältnis der Hofkammer. 51. 221 A bécsi udvari kamara 1768. évi reformjával kapcsolatban a magyar ügyekkel foglalkozó főbizottságra Fr. Walter: ÖZV. II. 1/1. 478, 480. A magyar kamarához küldött királyi rendeletek említett jellegzetességei a „Benignae resolutiones" iratállag egyes darabjain láthatók.
