Veres Miklós: A tárnoki hatóság és tárnoki szék : 1526–1849 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 2. Budapest, 1968)
III. A tárnoki hivatal és a tárnoki szék ügyvitele
való tekintet nélkül, a peres eljárásból folyó kategóriák: a perújítással újrakezdett per (causa novi judicii), a valami okból elmaradt végrehajtás eszközlése végett indított, ún. végrehajtató per (causa executionalis), a végrehajtást helyesbíttető, „megigazíttató" per (causa executionis correctoria), a végrehajtást megsemmisítő, „visszarendelő" per (causa reexecutionalis) stb. A tárnoki szék hatásköre II. József uralkodása alatt átmenetileg jelentősen bővült azzal, hogy az 1784—1785. években a bányapereket is ide fellebbezték. Ennek előzményei az 1741. évi országgyűlésig nyúlnak vissza, amikor is az ország karai és rendéi azt a kívánságot terjesztették a királynő elé, hogy a bányászati peres ügyeket fellebbezés útján a tárnoki székr^ lehessen felküldeni. Mária Terézia azonban ekkor úgy határozott, hogy a kérdést az országgyűlés berekesztése után veszi fontolóra. Ezt az országgyűlés törvénycikkbe is foglalta. 42 A következő országgyűlésen azonban e kérdéssel érdemben nem foglalkoztak, s abban négy évtizedes uralkodása alatt a királynő sem döntött. Az ügyet csak 1783-ban, József államszervezési programjával kapcsolatban vették elő újra, amikor a kancellária a császár utasítására e tárgyban a tárnokmesterrel levelezésbe kezdett. A kancellária leiratában hivatkozott az 1741. évi 12. törvénycikkre, 43 majd a levélváltások után a bányaperek fellebbezéséről II. József rendeleti úton intézkedett. (Megemlítjük, hogy ez volt az első nagyobb horderejű császári intézkedés, mely a magyar jogszolgáltatás szervezetét érintette. 44 ) A rendelet, mely 1784. április 24-én kelt, a bevezetésben hivatkozik a már ez ügyben kiadott törvénycikkre, s elrendeli, hogy a bányaügyekben, amelyek addig legfelsőbb fokon a bécsi udvari kamarához tartoztak, a fellebbezés Magyarország területén belül, a tárnoki székhez történjék. 45 A rendelet arról is intézkedett, hogy a fellebbezett bányapereket a tárnoki széken a bányászatot s a bányajogot ismerő, megfelelő szakemberek adják elő. E feladat ellátására Tersztyánszky Dániel és gr. Révay Péter kamarai tanácsosokat jelölte ki, akiknek — rendes hivatali munkájuk elvégzése mellett — kötelességévé tette a tárnoki szék ülésszakain való megjelenést, s ott a bányaperek referálását. A rendelet azt is leszögezte, hogy a bányaügyekben további fellebbezés nincs, s így a tárnoki széket utolsó fórumnak kell tekinteni. A bányapereknek a tárnoki szék hatáskörébe utalása szükségszerűen maga után vonta a tárnokmester parancsadási jogának az ilyen ügyekre való kiterjesztését is. A rendelet az alsófokú bányabíróságoknak megtiltotta, hogy az ilyen bírói parancsokat teljesítés nélkül visszaküldjék. A fellebbezett bányaperekben a tárnoki széknek nem a tárnoki jog alapján, hanem — a rendelet előírása szerint — a bányajognak és az ország törvényeinek figyelembevételével kellett ítélkeznie. A rendelet kibocsátása után a tárnoki szék a bányaperek megvizsgálása tekintetében harmadfokú, s — mint láttuk — egyben 42 1741. évi 12. tc. — Szentpétery e törvénycikk alapján tévesen azt állítja, hogy a bányapereket 1741-től kezdve a tárnoki székre fellebbezték. (Szentpétery i. m. 568. 1.) 43 A 39. Kanc. lt. Acta generalia 1783 : 7809. és 12 966. 44 Varga Endre: A magyar jogszolgáltatás átszervezése II. József korában. Századok 1960. 5-6. sz. 738. 1. 45 O 93. Tárnoki lt. Acta tav. B. Fasc. JN° 16 — 138. L. még: A 39. Kanc. lt. Acta generalia 1784 : 4049.
