Veres Miklós: A tárnoki hatóság és tárnoki szék : 1526–1849 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 2. Budapest, 1968)

I. A tárnoki jogszolgáltatás fejlődése

tették, majd 1602-ben az egész tárnoki jogot rendszerbe foglalták, további három cikkellyel egészítették ki és Rudolf királlyal megerősíttették. Az így 41 cikkely terjedelműre növekedett anyaghoz ismét hozzácsatolták a II. Ulászló által kiadott hét cikkelyt is, melyek az 1602-ben megerősített cikkelyekkel együtt továbbra is — a tárnoki szék fennállásának egész ideje alatt — érvényben maradtak.

61 Az ily módon véglegesen lezárt tárnoki jog előírásának megtartása azonban nem volt akadályoktól mentes. Nem volt elegendő a tárnoki jog megerősítése, mert az amúgy is ingatag alapokon álló feudális kori jogszolgáltatás a török hódoltság korszakában még bizonytalanabbá vált. A hatalmaskodó feudális urak e zűrzavaros idők adta lehetőségeket kihasználva mindenféle mód és ürügy alatt a szabad királyi városok kiváltságainak megnyirbálására törekedtek. Több esetben útját állták a tárnoki törvény érvényesülésének oly módon, hogy az ország rendes nagybíráitól

62 különféle, a városokhoz intézett, jogszolgáltatásukba illetéktelenül beavatkozó (gyakran egymásnak ellentmondó) parancsokat eszközöltek ki. Mindezek megakadályozását célozta Rudolf 1602. augusztus 20-án, a tárnoki városok panasza és kérelme alapján kiadott két mandátuma. A király rendeletét a királyi helytartóhoz, az ország rendes nagybíráihoz, valamint azok helyetteseihez, ítélőmestereihez és a királyi tábla ülnökeihez intézte. A másik rendelet általában az országnagyokhoz, rendekhez, bárókhoz, grófokhoz, alispánokhoz, városok, mezővárosok és községek elöljáróihoz, valamint az ország minden egyéb rendű és rangú alattvalóihoz szólt. Rudolf mindkét rendeletben egyaránt leszögezte, hogy a szabad királyi városoknak — melyek az uralkodó jelentős jövedelmi forrásai — a jogait és kiváltságait mindenki köteles tiszteletben tartani.

63 3. A TÁRNOKI JOGSZOLGÁLTATÁS III. KÁROLY BÍRÓSÁGI REFORMJÁTÓL A TÁRNOKI SZÉK MEGSZÜNTETÉSÉIG (1723—1849) a) A tárnoki hivatal és a tárnoki szék 1723 után A török kiűzése, majd az azt követő szabadságmozgalmak tragikus bukása után békés korszak következett, s így az ország újjászervezése megindulhatott. Az átszervezésre mind a közigazgatás, mind az elavult s nehézkesen működő jogszolgáltatás terén igen nagy szükség volt, azt a területileg megnagyobbodott ország igényei feltétlenül megkívánták. így került sor, a közigazgatás megújításán kívül III. Károly 1723. évi bírósági reformjára. A reform — melynek fontosabb rendelkezései a kir. curia szervezetére és működésére, valamint új királyi bíróságok (kerületi táblák) létrehozására terjedtek ki — a tárnoki szék szervezetét ugyan nem érintette, de az 1723. évi törvények, valamint az azokat követő királyi 81 Szentpétery Imre szerint e 41 cikkely eredete a következő: az 1 —14. cikkely az 1479. évi statútumok alapján készült, a 15 — 28. cikkely történeti forrásértéket nélkülöző koholmány, a 29 — 30. cikkelyek az 1587., a 31 — 36. cikkelyek az 1596., a 37—38. Cikkelyek az 1599. évi statútumok alapján készültek, a 39—41. cikkelyeket pedig 1602-ben csatolták hozzájuk. 62 Az ország rendes nagybírái: a nádor, az országbíró és a kir. személynök. 63 Kovachich i. m. 1803. 59-63. 1.