Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

Rendőrség. A városi őrség pedig, amikor feladata már nem a külső ellenség elleni védekezés lett, hanem a belső rend biztosítása, a kapitány parancsnoksága alatt maradva átalakult rendőrséggé, amelynek legényeit őrmesterek és biztosok vezényelték. A kapitánynak így nemcsak munkaköre, hanem hivatalának szervezete is egyre bővült. Mindez sok írásbeli ügyintézéssel is járt, úgyhogy külön kapitányi irodát kellett szervezni, amelyben tollnokok (actuariusok) és Írnokok (cancellisták) dolgoztak. Nagyobb városokban a kapitányhelyettesi állást is be kellett tölteni, mert a kapitány sokféle feladatát egymaga nem tudta megoldani. Városi jegyző. A jegyzői tisztség volt az első és sokáig az egyedüli a városi hivatalok sorában, amelyet csak megfelelő szakképzettségű személy viselhetett. A jegyzőnek kellett ugyanis a városi igazgatással kapcsolatos írásbeli munkát végeznie. Ezért egyes helyeken, pl Pozsonyban, eleinte Írnoknak (scriba) hívták. Ugyancsak ennek alapján nyerte a város deákja (litteratus), majd végül a városi jegyző (nótárius, Stadtschreiber) nevet. Syndicus (szószóló, képviselő) nevét pedig, ahogyan néhol nevezték, onnan kapta, hogy a várost a bírósági tárgyalásokon képviselte. Ezt a feladatot azért bízták rá, mert rendszerint ő volt az egyetlen egyetemet végzett, jogban jártas tisztviselője a városnak. A jegyzői tisztséget is választás útján töltötték be, kezdetben a közgyűlésen, később a választott községben, vagy magában a városi tanácsban. A választás általában egy évre szólott, minthogy azonban megfelelő jegyzőt nem egykönnyen találtak, hivatali évének leteltével újra meg újra megválasztották, úgyhogy tulajdonképen állandó hivatalnoknak tekinthetjük. Némely város már a XVI. és XVII. században élethossziglanra választotta jegyzőjét. Hivatalánál fogva a jegyző nem volt tagja a városi tanácsnak, de mivel a tanácsülési jegyzőkönyveket ő vezette, résztvett a tárgyalásokon. Ha szavazati joggal nem is rendelkezett, valószínű, hogy véleményét, mint a legképzettebb tisztviselőét, a legtöbb kérdésben meghallgatták, s így a határozatok hozatalában, amelyeket különben is ő fogalmazott meg, érdemi szerepet is játszott. Természetesnek találhatjuk, hogy igen gyakran tanácsnoknak is megválasztották, amivel tényleges jelentőségét formailag is kifejezésre juttatták. Ezt mutatja a többi között pl. az is, hogy Kassán ő helyettesítette a városbírót. Feladata nem korlátozódott az írásbeli munka elvégzésére, hanem a városi közigazgatás különböző területeire kiterjedt. Azonkívül, hogy a városi könyvet, amelybe minden a várost és a polgárokat érintő jogi vonatkozású cselekedetet vagy eseményt feljegyzett, továbbá a tanácsülési jegyzőkönyveket vezette, a város pecsétjét őrizte, s az azzal megerősített városi kiadványokat kiállította, a város iratait és levéltárát gondozta, a legtöbb városban a jegyzőre bízták a városi pénztárt, a számadások elkészítését, az özvegyekről és árvákról való gondoskodást, a céhek felügyeletét, a városba vezényelt katonaság elszállásolását, a koldusok megrendszabályozását, a rabok ellátását és így tovább. Ezt a sokféle munkát természetesen csak ott és addig tudta elvégezni, ahol és ameddig a város és a közigazgatás fejlődése megengedte. Idővel e közigazgatási és rendészeti jellegű feladatokra külön tisztségeket szerveztek, s a jegyző, mint kezdetben, újra csak az írásbeliséggel kapcsolatos, de közben jelentékenyen kibővült hatáskörben tevékenykedett.