Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
1 ellenőr (contrascriba), 1 bányamester (montium magister), l bánya- és szertárírnok (Berg- und Zeugschreiber), 1 bányaírnok Alsó-Sajón, 1 kohósáfár (Hüttenschaffer), 1 kohóírnok (Hüttenschreiber), 1 kulcsár (claviger), 2 gyakornok (expectans) és 6 ügyelő (Hutmann). 1 ) E szervezet arra vall, amit különben természetesnek kell tartanunk, hogy Szomolnokon a kamarai gazdálkodás megszervezésénél az immár százados gyakorlatra támaszkodó alsómagyarországi, elsősorban besztercebányai mintát követték. Döntő fontosságú különbségnek kell azonban tekintenünk, hogy a szomolnoki felügyelőséget — azt hiszem, így nevezhetjük — nem közvetlenül az udvari kamarának rendelték alá, hanem a szepesi kamara főhatósága alá utalták, s ezáltal az alkotmánynak megfelelő módon illesztették bele az ország hivatalszervezetébe. A részletkutatás bizonyára megállapít majd még más eltéréseket is, — pl. hogy a tisztviselőosztály nem volt egészen német nemzetiségű, hanem magyar hivatalnokok is szolgáltak Szomolnokon — amikor ennek az új szervnek kialakulását és fejlődését vizsgálni fogja. 2 ) A királyi Magyarország területén, minthogy a máramarosi bányák többnyire az erdélyi fejedelmek birtokában voltak, korszakunkban csak a sárosmegyei Sóváron bányásztak jelentékenyebb mennyiségű sót. A sóvári bányákat a középkor végén a Soós-család birtokolta. Az 1492. évi 30. t.-c. értelmében az uralkodó e bányákat megfelelő más birtok fejében átvehette, mert a törvény a sóbányászatot királyi felségjognak nyilvánította. I. Ferdinánd és utódai igyekeztek ezt a jogukat érvényesíteni, a Soóscsalád azonban nem volt hajlandó a cserére. Hosszantartó porösködésre került sor, aminek végén 1592-ben a kincstár végül is diadalt aratott. 3 ) Tehát éppen száz év telt el, amíg az 1492-iki törvény betűi valóra váltak. Közben a bányákat a család kezelte, tetszése szerint, magánjogi alapon és keretek között. Hogy azután a kincstár az olyan nehezen megszerzett sóvári sóbányákkal mit csinált, nem tudjuk. 4 ) A jelek szerint a szepesi kamara gondjaira bízta, olykor azonban eladományozta. II, Mátyás pl. 1616-ban, hogy a várost Bocskay idejében tanúsított hűségéért megjutalmazza, 25 évre Eperjesnek ajándékozta. A város pedig évi 400 forintért egyik polgárának, Mihálykó Jánosnak adta bérbe. Ez volt a helyzet 1643-ban, amikor a szepesi kamara egy bizottságot küldött ki a kérdés rendezésére. E bizottság munkájának *) Orsz. Lt. Kamarai It. Acta Jesuitica. Coll. Cassöv. Fasc. 8. No. 1. 2 ) Annak a hivatali utasításnak adatait, amMyet a szomolnoki felügyelő és ellenőr 1692. jan. 1-én kaptak, e helyen már nem dolgoztam fel, mivel az ekkor életbeléptetett rend nem a XVI. és XVII. századi fejlődés betetőzését, hanem új korszaknak kezdetét jelenti. Csak röviden említem meg, hogy a szomolnoki felügyelőség, amelyet a szepesi kamara közvetlen és az udvari kamara közvetett főhatósága alá rendeltek, a szomolnoki, svedléri és göllniczi rézbányákon kívül az Abaújvár megyében fekvő aranyi dkai arany- és ezüstbányákat, továbbá a sóvári sóbányákat is igazgatta. Ez az utasítás is bizonyítja, hogy a szomolnoki felügyelőség megszervezésénél általában a besztercebányai mintát követték. (Az utasítást I. Orsz. Lt. Kamarai lt. Instructiones, Fasc. 1. No. 71.) «) Wenzel i. m. 223—224. I. 4 ) Wenzel csak annyit mond, hogy 1592-től kezdve a bányák kincstári kezelés alatt állottak. Ez tévedés, mert 1616 és 1643 között egy eperjesi polgár kezelte őket. Bakács István szerint a sóvári bányákat 1592 óta az udvari kamara "igazgatta. (A sómonopólium Magyarországon III. Károly korában. Századok, 1933. 613. 1.) Az udvari kamara befolyása kétségtelen, de nem közvetlenül, a szepesi kamara kizárásával érvényesült.
