Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

delmek megvizsgálására. Jelentésükből

1

) tudjuk, hogy Martinuzzi utolsó éveiben mint kamarás (camerarius) Szentgyörgyi^Péter deák vezette a kamarát, amely ebben az időben már nem hetenkint,*mint Mátyás király korában, hanem évenkint csak négyszer helyezte üzembe az aranyat az ezüsttől elkülönítő választóművet (officina separatoria),

r

cementezésre pedig, azaz az arany finomítására^amit a XV. század 80-as éveiben ugyancsak hetenkint végeztek,

2

) az esztendő folyamán csak két alkalommalJcerült sor. Minthogy a magánosok által bányászott nemesércet a kamarái cementezés idején váltotta be, nem csodálkozhatunk rajta, hogy ilyenlviszonyok között a nagybányai bányakamara területén a nemesércmonopólium jogát nem gyakorolták, a királyi biztosok szerint a bányászott aranyat és ezüstöt ki-ki annak adhatta el, akinek akarta, annál is inkább, mertfa kamara állandó pénzszűkében szenvedett, az üzemi tőkét többnyire a kamarás előlegezte. Rendszeres pénzverésről ilyen körülmények között természetesen szó sem lehetett.

3

) I. Ferdinánd biztosai feltárták uruk előtt a nehézségeket, de a helyzetet nem látták reménytelennek. Azt javasolták, hogy] a nagybányai kamara az erdélyi közigazgatás keretében maradjon, s hogy az uralkodó a bányászat, nemesércbeváltás és pénzverés ügyének újjászervezésére külön bizottságot küldjön Nagybányára. Ez meg is történt. Az 1553-ban* kiküldött^új bizottságnak Werner György és Francisci Tamás magyar! kamarai tanácsosok lettek a tagjai, valamint Thorda Zsigmond, aki utóbb szintén a magyar kamara tanácsába került. E bizottság utasításából

4

) kitűnik, hogy Szentgyörgyi Péter deákot a kamarási tisztségből elmozdították, minden ingó és ingatlan vagyonát lefoglalták. Helyére a kamara vezetőjévé (comes seu praefectus camerae) Szűcs (Pellio) Vincét nevezték ki. A kincstár úgy tervezte, hogy a nagybányai bányászatot újra felvirágoztatja, az uralkodó urburaszedési jogát ismét gyakorolja, a nemesérc forgalmát monopolizálja, s mind az arany-, mind az ezüstpénzek veretesét újra megkezdi. Megbízta a királyi biztosokat, hogy a kamaraelnök mellé a szükséges tisztviselőket alkalmazzák, elsősorban egy számtartót (rationista) fogadjanak.

5

) A biztosok Szűcs Vincét beiktatták hivatalába, a nagybányai kamaraés várgrófságba (praefectura camerae et castelli) s ideiglenes utasítást adtak ki részére. Eszerint a nagybányai kamara már nem az erdélyi közigazgatás keretébe tartozott, hanem közvetlenül a magyar kamara főhatósága alatt *) Az 1552-i jelentést kiadta Engel János Keresztéiy a Halléban megjelent Allgemeine Welthistorie 49. részének 3. kötetében, 1801-ben. A jelentés mellékletét azonban, amely a nagybányai bányászat helyzetét részletesen ismertette, nem közölte. 2

) V. ö. Paulinyi Oszkár: Magyarország aranytermelése a XV. század végén és a XVI. század derekán c. tanulmányának II. sz. mellékletével. A Gr. Klebelsberg K. Magyar Történetkutató Intézet VI. évkönyve. Bp. 1936. 3

) Engel i. m. 16—18, 31. 1. *) Kiadta Engel i. m. 67—78. 1. 6

) Az utasítás szerint Nagybányán ebben az időben sem bányamester, sem bányaügyelők nem voltak. A pénzverő személyzet szintén hiányzott. Cementező, égető és választó művek működtek, de külön kémlészt nem tartottak. A választó azt vitatta, hogy tisztsége őt örökös jogon illeti meg. Urburát nem szedtek. A kamara épülete a nagybányai várban volt, amelynek birtokához néhány falu is tartozott. A vár élén várnagy (castellanus) állott, aki fölött a kamaragróf rendelkezett. Nagybányán kívül, amely már 3. középkorban városi (civitas) rangra emelkedett, Felsőbánya mezőváros (oppidum) polgárai műveltek bányákat. Kapnikbánya lakosait földesuruk akadályozta a bányászásban. U. o.