Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
állott. A kamaragróf jelentékeny katonaság fölött is rendelkezett, a várnagy parancsnoksága alatt 14 lovast és 40 gyalogost tartott. Ez a fegyveres erő volt hivatva biztosítani, hogy az uralkodó urbura-, bánya-, nemesércmonopólium- és pénzverési jövedelmei zavartalanul befolyjanak. Az utasítás megfelelő számú kamarai tisztviselő alkalmazásáról is rendelkezett. Külön személyre, a kamaragróf esküt tett hű emberére (homo fidelis iuratus) bízta a királynak járó urbura beszedését. Egy másik hű embere azt a feladatot kapta, hogy a kohókat sorrajárja, az olvasztásnál jelen legyen, s az olvasztott nemesércet a kamara jegyével jelölje meg. Az ilyen ércet azután magánforgalomba hozni nem volt szabad, hanem a kamaránál kellett beváltani. Az ezüstjelzőn (signator argenti) kívül a cementező (cementator), a választó (separator) és az égető (cremator) mellett kémlész (probator) is működött az utasítás elgondolása szerint, valamint pénzverőműhely megfelelő személyzettel (cusor, sculptor ferramentorum, faber ferramentorum). A bányászatot a bányamester és az ügyelő volt hivatva irányítani. E tisztviselők, noha a kamaragróf iránti hűségüket az utasítás hangsúlyozta, már nem hűbéri alapon szolgáltak, nem magánalkalmazottak, hanem kincstári, azaz állami hivatalnokok voltak. Bizonyos familiáris jelleget azonban hivatalviselésük még feltüntet. így pl. egyesek közülük fizetésük egy részét pénzben, másik részét azonban természetbeni ellátásban kapták, a kamaragróf asztalánál étkeztek. Közéjük tartozott a kamaragróf mellé rendelt ellenőr (contrascriba) és számtartó (rationista) is, akiknek pedig éppen az volt a feladatuk, hogy a kincstár érdekét védelmezzék. Voltak azután olyan alkalmazottak is, akik egészen magánjogi alapon szolgáltak, pl. a kamaragróf írnoka, vagy a cementező segédei. Ezek tartására uruk bizonyos összeget kapott, s tetszése szerint fogadta vagy bocsátotta el őket. Működésükért természetesen minden tekintetben viselte a felelősséget. A kimondottan kamarai, azaz pénzügyigazgatási feladatok elvégzésén kívül az utasítás a kamaragrófot a bányavárosok lakossága fölött közigazgatási hatósággal is fölruházta, továbbá a nagybányai várhoz tartozó falvak jobbágyszolgáltatásainak kezelésével, azaz némileg a máramarosi kamaragrófra emlékeztető udvarbírói munkával is megbízta. 1 ) Szűcs Vincét halála megakadályozta abban, hogy a működéséhez fűzött reményeket valóra váltsa. 1554 közepén, amikor az udvari kamara a két Feigel (Feyel) testvért, Jánost és Pétert küldte le, hogy a nagybányai bányákat, mint szakemberek megvizsgálják, a kamarát már Francisci Tamás magyar kamarai tanácsos igazgatta, aki mellé segítségül Duk Bernátot rendelték. 2 ) A Feigel testvérek küldetésének eredményét, valamint Francisci Tamás kamaragrófságának részleteit nem ismerjük. Csak annyit tudunk, hogy I. Ferdinánd 1560-ban Nagy- és Felsőbányát elzálogosította Balassa Menyhértnek, 3 ) akit egy 1563-i királyi rendelet nagybányai kamaragrófnak nevez. 4 ) A háborús idők lehetetlenné tették, hogy I. Ferdinándnak *) Az utasítást Engel adta ki i. m. 99—106.1. Keltét azonban valószínűleg téveseri teszi 1552. dec. l-re, vagy pedig a biztosok utasítása nem 1553. júl. 16-án kelt. A biztosok utasítása ugyanis okvetlenül korábbi kell legyen, mint az általuk a kamaragrófnak adott utasítás 2 ) A Feigel testvérek 1554. júl. 7-én kelt utasítását I. Orsz. Lvt. Kamarai lvt. Libri instr. XI. 20. 8 ) Wenzel i. m. 230. 1. *) Schmidt i. m. I. k. 382.1. A rendeletből nem tűnik ki, vájjon Balassa zálogbirtokos, bérlő, avagy királyi tisztviselő volt.
