Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
A máramarosi sókamaragróf. A huszti vár és a máramarosi sókamara a várnagyi és a kamaragrófi állások szétválasztása után is a legszorosabb kapcsolatban maradt egymással. A sókamara ezután sem szűnt meg a várbirtok, az uradalom része lenni. Jövedelméből továbbra is elsősorban a vár személyi és dologi kiadásait fedezték. A vár katonai ereje pedig biztosította, hogy a sókamara népei, tisztviselői és munkásai, az uradalom egész lakosságával együtt, zavartalanul dolgozhassanak. A sókamara tisztviselői erre a katonai erőre támaszkodva tudták az igazgatás munkáját elvégezni, a királyi rendeleteket és utasításokat végrehajtani. A huszti várnagy és a máramarosi sókamaragróf viszonyát legjobban ahhoz hasonlíthatjuk, amely a várbirtokokon a vár kapitánya és udvarbírája között állott fenn. A máramarosi sókamaragrófot a huszti uradalom udvarbírájának tekinthetjük, akinek a várbirtok különleges viszonyainak megfelelő sajátos, más udvarbírák hatásköréből hiányzó* feladatai is voltak. Ezt nemcsak az a negatív bizonyíték támasztja alá, hogy a huszti várnagyok mellett külön udvarbírói állást — ellentétben a többi várbirtokkal — tudomásunk szerint nem szerveztek, hanem igazolják a korunkra maradt királyi biztosi és sókamaragrófi utasításoknak azok a pontjai is, amelyek a sókamaragrófot a huszti várhoz tartozó javak és jövedelmek igazgatójának (administrator) nevezik és azok kezelésével megbízzák. Felszólítják pl., hogy a vár természetbeni ellátása érdekében egy kertes majort (curia seu domus allodialis) létesítsen. Ugyanebből a célból a kincstár két beregmegyei kerület tizedét bérelte, s behajtását a máramarosi sókamaragrófra bízta. Ő volt az elöljárója a huszti vár alá rendelt 5 falunak és 5 mezővárosnak, amelyeknek lakosai fölött a földesúri jogokat gyakorolta és az uraságnak járó különböző szolgáltatásokat beszedte. 1 ) Az 5 falu népe á várnak, az 5 mezőváros polgársága pedig a sókamaráknak szolgált, a bányászatban és a szállításban vett részt. A mezővárosi polgárok fölött a sókamaragróf bírói hatóságot is gyakorolt, bányaügyekben mint elsőfokú, egyébként azonban csak mint másodfokú bíróság, amelyhez a városi bírák ítéletei ellen fellebbezni lehetett. A földesúri jogok közé tartozott a vámszedés is, amit ugyancsak a sókamaragróf gyakorolt. A XVI. század közepén a huszti uradalom területén Huszton, Szigeten, Visken és Konyhán szedette embereivel a vámot. A máramarosi sókamaragróf legfontosabb feladata azonban a sóbányászat igazgatása volt. Neve is ezt mutatja, a máramarosi királyi só kamaraispánjának vagy kamaraelnökének mondották (comes v. praefectus salium regiorum v. nostrorum Maromarusiensium). Kamara alatt nem újkori kormányhatóságot, hanem középkori jellegű jövedelemkezelő szervet kell értenünk, amelyen azonban már az újkori közszolgálat és hivatalviselés hatása is kimutatható. A kamaraispán vagy kamaragróf nem bérlő, hanem kincstári tisztviselő, akit a király nevez ki, az uralkodó iránti hűségre esküt tesz, annak nevében szóló utasítást kap. Ezt az utasítást a magyar kamara állítja ki, mint a sókamaragróf fölöttes hatósága, amelynek engedelmességgel *) Az 5 mezőváros : Hosszúmező, Huszt, Sziget, Técső, Visk; az 5 falu pedig : Bustyaháza, Dulfalu, Iza, Száldobos, Talaborfalva. Nemzetiségi és társadalmi viszonyaikra 1. Bélay Vilmos: Máramaros társadalma és nemzetiségei a megye betelepülésétől a XVIII. sz. elejéig. Bp. 1943. A sóbányászat társadalmi vonatkozásait is érinti. Az 5 falu 1550-i, a jobbágyság teljes névsorát tartalmazó, Bélay által nem használt urbáriumát 1. Orsz. Lvt. Kam. lvt. Libri instr. XI. 38.
