Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
Széken a bányák még János király korában beomlottak, aki halála előtt néhány évvel Kendy Ferencnek adományozta azokat. Vízaknán Pataki Ferenc alkamarást számtartója, Kolozsvári György deák helyettesítette, két máglyás, három gépelyes és két bányabíró (iudex fodinarum) élén. Ez utóbbiak a kerekesek szerepét töltötték be. Említésre méltó, hogy itt a sóvágókat nem az alkamarás vagy annak embere fogadta, hanem a városbíró (iudex oppidi), aki ezért, valamint a munkások irányításáért, fizetést kapott a kamarától. A Maros folyó partján, Alvinc és Borberek városokban, két leánykamara működött, mindegyik azzal a feladattal, hogy a Magyarország felé irányuló sószállítást ellenőrizze. Alvincen a vízaknai, Borbereken pedig a tordai kamarának, illetve alkamarásnak egy-egy hű embere lakott, s miközben a sószállítóknak segített, egyben ellenőrizte is őket. A Magyarország felé haladó folyók partján a középkorban még számos sókamara működött, pl. Szatmárban, Tokajban, Szolnokon, Lippán, Szegeden, valamint a szárazföldi utak mentén is, pl. Karánsebesen, Temesvárott stb. Feladatuk az oda hajón vagy szekéren érkező sószállítmányok értékesítése volt. A török terjeszkedése azonban véget vetett a virágzó kivitelnek, az 1550-es években az erdélyi só árusításával foglalkozó kamarák már mind megszűntek. Az erdélyi sókamarák I. Ferdinánd korában. I. Ferdinánd biztosai, miután a kamarák helyzetéről személyesen tájékozódtak, azonnal intézkedtek. Mindegyik kamara élére egy-egy kamarást (camerarius) állítottak és melléje ellenőrt (contrascriba) rendeltek. Az ellenőri állás ezideig ismeretlen volt az erdélyi sóbányák igazgatásában, etekintetben a magyarországi kamarai igazgatás jól bevált gyakorlata szolgált mintául. Tordán Vaday János kamarás mellett Balogh András lett ellenőr, Kolozson Zilahy Ferenc kamarás mellett Lippay János deák ellenőr, Désen Hanvay György kamarás mellett az ellenőri állást egyelőre nem töltötték be, Vízaknán Mikola Ferenc kamarást Vingárti János deák ellenőrizte. Kamarásokat és ellenőröket egyaránt a két biztos nevezte ki, előttük tettek esküt a király iránti hűségre, tőlük kapták hivatali utasításukat. 1 ) Mindegyik kamarás egy-egy számtartót (rationista), az ellenőr pedig egy-egy servitort tarthatott, ezeket familiáris alapon fogadták, maguk fizették s értük teljes felelősséget vállaltak. A többi kamarai alkalmazottat ugyancsak a kamarás fogadta, de nem maga, hanem a kamara fizette. Közülük egyre nagyobb jelentőségre emelkedtek a máglyások, akik ugyancsak hűségesküt tettek a biztosok előtt. Vizaknán és Désen 2-2 máglyást alkalmaztak, Kolozson csak egyet, Tordán pedig egyet egy famulussal. A további személyzet számának meghatározását a biztosok a kamarásokra és az ellenőrökre bízták. A faggyúosztói állást feleslegesnek minősítették. Szerették volna a vizaknai gyakorlatot, amely szerint a sóvágókat a városbíró irányította, valamennyi bányában általánossá tenni. Alapelvként szögezték le továbbá, hogy se a kamarai tisztviselőket, se a munkásokat sóban ne fizessék, mert így ezek a fizetésül kapott sót árusítva saját munkaadójuk kereskedelmi versenytársai lettek. Azt is szerették volna megvalósítani, hogy a munkásokat minden bányában egyformán fizessék, továbbá, hogy mindenütt egyenlő nagyságú kockákat vágjanak. Megkívánták végül, hogy a kamarák hivatalnokai mind hivatali székhelyükön lakjanak. *) Az utasításokat kiadta Engel i. m. 3. k. 32—35. 1,
