Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
m ugyancsak a magáévá tette, sőt egy lépéssel újra továbbment. Thurzó hozzájárulásával, valószínűleg kezdeményezésére is, az adókezelésből a magyar kamarát kizárták, az összeírást és a behajtást tisztán a megyékre bízták, akik Forgách Zsigmondnak tartoztak volna elszámolni. A katonaságot Forgách fizette volna, aki egyedül Thurzótól függött. 1 ) A magyar tanácsosok, akiket Thurzó nem hívott meg Nyitrára, élükön az érsekkel, tiltakoztak ezek ellen az önkényes döntések ellen. Fellépésük eredménnyel is járt. A megyei adószedők mellé a kamara is küldött dicatorokat, Forgách mellé" is rendelt egy ellenőrt. Az igazságszolgáltatásra vonatkozóan az uralkodó úgy határozott, hogy az a régi szokás szerint történjék. A nemesi felkelés kapitányának kérdését pedig úgy oldotta meg, hogy Thurzó a király nevében nevezze ki. 2 ) Végeredményben tehát a királyi hatalmon nem esett csorba, de Thurzó sem szenvedett vereséget. Hatalma ekkor még oly nagy volt, hogy a tanácsosok sem tudták megdönteni. Ez csak öt év múlva sikerült, amikor Perényi Péter szerinte törvénytelen elfogatására hivatkozva lemondott a helytartóságról. Hogy ez alatt az öt esztendő alatt a viszony közte és a tanácsosok között nem javult, azt Nádasdy Tamáshoz írt szenvedélyes hangú levelei bizonyítják. 3 ) Ebben az időben tehát a helytartói tanács rendszeres működéséről szó sem lehetett. Tanúsítja ezt az 1542. évi pozsonyi országgyűlés-30. t.-c.-e, amely azt hívánja, hogy az uralkodó 4 főpapot és 4 országbárót rendeljen a helytartó mellé és hogy ezeknek fele, tehát legalább négyen állandóan mellette legyenek Pozsonyban. Ha ugyanis a tanács működött volna, nem kellett volna felállítását kérni. Thurzó ekkor már végleg visszavonult birtokára, ahonnan eddig is nehezen mozdult ki. Feudális nagyúr volt, a rendszeres hivatali életbe nem tudott, nem is akart beleilleszkedni. Várday Pál érsek helytartósága. Utódává az uralkodó 1542 végén személyes ellenfelét, Várday Pál esztergomi érseket és főkancellárt nevezte ki, aki ekkor ugyanazt az utasítást kapta, mint annak idején Thurzó. 4 ) A következő évben azonban újra szabályozták a helytartó és tanácsa hatáskörét. Feltűnő, hogy befolyását az egész belügyi kormányzatra kiterjesztették, sőt a külügyi képviseletre is, amennyiben felhatalmazták, hogy a pápához, a császárhoz és a birodalom rendjeihez követeket küldjön. Hasonlóképen megnövekedett hadügyi jelentősége is. Gondoskodni tartozott a végvárak megerősítéséről és fizetéséről, a főkapitányt és a horvát bánt alája rendelték. Ellenőrizte, hogy a kamarai jövedelmek rendesen befolynak-e és rendelkezett hováfordításukról. A hanyag tisztviselők és adófizetők ellen a főkapitány segítségét vehette igénybe. Tehát egyben a pénzügyeket is irányította. Emellett főfeladata továbbra is az igazságszolgáltatás maradt, elsősorban hatalmaskodási, zálog- és tizedügyekben ítélkezett, az ország egész területén, amikor a rendes bíróságok szüneteltek. Eléje tartoztak végül a szorosabb értelemben vett közigazgatási kérdések is. 5 ) u. o. II., 30. l. 8 ) U. o. II., 37^10., 50—51. I. 8 ) R. Kiss i. m. LII. 1. *) I. m. XX. függelék, 6 ) I. m. XXIII. és XXIV. függelék.
