Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
Mégpedig, s ez igen jellemző, elsősorban nem az országos méltóságok viselői, hanem alacsonyabb rangú emberek, főleg katonák és tisztviselők. így például 1608-ban Pogrányi Benedek újvári alkapitány, 1621-ben Szentkereszthy Jakab magyar kamarai titkár, 1627-ben Patatich István szlavón ítélőmester, 1636-ban Csáky László pápai kapitány, hogy csak egy-két nevet ragadjunk ki a sok közül. Feltűnő továbbá, hogy a világiak mennyivel többen vannak, mint az egyháziak. Az említett 36 esztendő alatt a feljegyzett 39 tanácsos közül csak öt tartozott az egyházi rendbe. Valószínű ugyan, hogy a Királyi Könyvekbe sem jegyeztek fel minden egyes kinevezést, az arány mégis tanulságos. Nem szabad azonban ennek alapján arra következtetnünk, hogy az uralkodó környezetében a világi elem az egyházit háttérbe szorította. Különösen valószínűtlen ez II. Ferdinánd uralkodása alatt, pedig az adatok túlnyomó része oda vonatkozik. Közelebb járunk az igazsághoz, ha feltesszük, hogy ezek a tanácsosok sohasem kerültek abba a helyzetbe, hogy a király tanácsukat meghallgatta, arról nem is szólva, hogy hallgatott is rájuk. Tanácsosságuk csak címet jelentett, amivel az uralkodó érdemeiket jutalmazta s amiért bizonyára megfelelő díjat fizettek a magyar kancelláriában. Az igazi tanácsadók továbbra is a főpapok és az országbárók maradtak, akiknek méltóságával együttjárt a tanácsosi cím és kinevezésükkor annak viselésére is jogot nyertek. Más kérdés azután, hogy mennyiben játszottak tényleges szerepet az államkormányzatban. Ezt a kérdést külön tanulmány hivatott megvizsgálni, amely a magyar tanács szervezetére is bővebb fényt fog vetni. Annyi azonban bizonyosnak látszik, hogy általános véleményt a két századról nem mondhatunk. A magyar tanács államkormányzati jelentősége koronkint változott és mindig az uralkodók és a tanácsosok egyéniségétől függött. I. Ferdinánd viszonya magyar tanácsához. I. Ferdinánd még gyakran magához hívatta magyar tanácsosait, hogy véleményüket meghallgassa. A magyar kamara számadáskönyveinek tanusága szerint például 1556-ban Thurzó Ferenc kamaraelnök, Desewffy János udvarmester, Bánffy László ajtónállómester, Bánffy István étekhordómester, Tahy Ferenc lovászmester és Mérey Mihály kaptak külön napidíjakat azért, hogy rövidebb-hosszabb ideig, olykor több hónapon keresztül is, Bécsben tartózkodtak a király tanácsában. 1558-ban pedig Desewffy Jánoson, Bánffy Lászlón és Istvánon, valamint Tahy Ferencen kívül Bornemissza Pál nyitrai püspök, Gregoriancz Pál győri püspök és Zay Ferenc jártak hasonló okból a király székhelyén. Egyébként azonban a magyar tanács nem volt állandó jellegű, újkori értelemben vett hivatal. Tagjait egyéb feladatok is lekötötték, elsősorban a török elleni állandó küzdelem. Az országos méltóságok egyben hadvezérek is voltak, kisebb-nagyobb csapatokat személyesen vittek a harcba. A felsőfokú igazságszolgáltatás is vállukra nehezedett, hiszen egyben az ország főbírái is voltak. Amellett még a régi feudális szellemben nevelkedett független nagyurak, akiket rendszeres hivatalnoki életre szoktatni hiábavaló kísérletnek bizonyult. Ferdinándnak ilyen irányú kísérlete, amint a helytartótanács sorsa bizonyítja, kudarccal végződött. Ferdinánd tehát még nem lépett rá arra az útra, amelyen utódai jártak, nem zárkózott el magyar tanácsosai elől. Uralkodása idején az országgyűlések még nem panaszkodtak a magyar tanács háttérbeszorulása miatt, egyedül
