Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
A legjelentősebb hajdútelepek a XVII. században Böszörmény, Dorog, Hadház, Nánás, Polgár, Szoboszló és Vámospércs voltak. A királyi mezővárosok vagy vásárhelyek (oppidumok) rangjára emelkedtek. Szervezetükben katonai és polgári elemek egyesültek, eredetüknek és a megtelepülés utáni fejlődésüknek megfelelően. E polgári fejlődésre a szomszédos Debrecen város példája volt a legerősebb hatással. Noha az első hajdú telepesek Bocskay Istvántól a nemesi jogokhoz hasonló kiváltságokat nyertek, a hét telep városi fejlődése azt eredményezte, hogy a kiváltságokat inkább mint polgári jogokat élvezték és gyakorolták. A polgárjogot, a polgári jogokban való részesedést, a városi föld birtoka biztosította, a hajdúság helyzete etekintetben hasonlított a székelységéhez. A hajdúvárosokat a polgárok gyülekezete, a közgyűlés kormányozta. A közgyűlésen minden polgárnak joga volt megjelenni, tanácskozni és a határozatok hozatalában résztvenni. Közgyűléseket azonban csak ritkán, évenkint egyszer-kétszer tartottak, pl. Szent György napján tisztújítás alkalmával, s csak a legfontosabb kérdéseket tárgyalták rajtuk, pl. a statútumokat itt szentesítették. Egyébként a kormányzás gondja a városi tisztikar vállára nehezedett, amelynek tagjait a tisztújító közgyűlésen választották, A belső vagy kisebb tanácsnak megfelelő tisztikaron kívül külső vagy nagyobb tanácsot a XVII. században nem találunk a hajdúvárosokban. Városi tisztikar működésének, általában városi életnek első nyomai rövidesen a letelepedés után, már a XVII. század első tizedeiben feltűnnek a hajdúvárosokban. A város fejét, a hajdúság katonai eredetének megfelelően, kapitánynak nevezték. Olykor két kapitánya is volt némelyik városnak, akiket ilyenkor fő- és alkapitány néven különböztettek meg. Mellettük két hadnagy, 12 esküdt ülnök és a jegyző voltak a tisztikar (magistratus) további tagjai. Valamennyien hivatali esküt tettek. Megbízatásuk egy-egy évre szólott, kivéve a jegyzőét, aki rendszerint éveken át megmaradt hivatalában. Jogban jártas és a hivatalos iratok fogalmazásához értő férfit ugyanis, amilyennek a jegyzőnek lennie kellett, még ritkán találtak a XVII. században. A városi tisztikarok hatásköre a hajdúvárosokban is igazságszolgáltatási, közigazgatási és gazdasági feladatokat tartalmazott. Ezekhez járultak még, főleg a XVII. század első felében, a hajdúk különleges helyezetéből adódó katonai feladatok. Valószínű, hogy a kapitányok és a hadnagyok, miként nevük is mutatja, kezdetben katonai tisztségek voltak, idővel azonban a polgári kormányzatot is átvették, majd végül kizárólag ezzel foglalkoztak. A tisztikar hatáskörének és ügyintézésének részletes ismertetése még a megoldásra váró feladatok közé tartozik. Az alacsonyabb rangú hajdúvárosi tisztviselők sorában egy ideig ott találjuk a várnagyot (castellanus), aki a városi őrségnek parancsnokolt. Katonai eredetű tisztviselők voltak a tizedesek, akiket egy-egy házcsoport lakossága választott. Később a közigazgatásban, főleg a közrendészetben jutottak szerephez. Gazdasági feladatokat is megoldottak. Nem látjuk még világosan, hogy milyen volt a viszony a hajdúvárosok és a vármegyék között. Az a folyamat, amelynek során a hajdúvárosok külön közigazgatási egységbe, a vármegyéktől független, külön adózó, igazságszolgáltatási és közigazgatási önkormányzatot gyakorló kerületbe tömörültek, csak a XVII. század végére nyilvánult meg szervezeti formákban. Ekkorra alakult meg a hajdúvárosok egyeteme (universitas), amelynek élére a főkapitányt az uralkodó nevezte ki. Főhatóságát a király részint a
