Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

különbözött. Ez attól függött, hogy a városi tanács milyen fokú önállósággal rendelkezett. A tisztségeket általában a közgyűléseken újították meg, mégpedig rendszerint évenkint. Egyébként csak rendkívüli fontosságú kérdések megvitatására gyűlt egybe a polgárság egyeteme. Az igazságszolgáltatás és a közigazgatás mindennapi feladatait a városi tanács és az egyes tisztviselők oldották meg. A városi tanács élén, miként a szabad királyi és bányavárosokban, a bíró állott. Sok városban, pl. Cegléden, Kecskeméten és Nagykőrösön, a főbíró (iudex primarius) mellett másodbíró (iudex secundarius) is volt, aki a távollevő főbírót helyettesítette, egyébként pedig a város gazdaságát vezette. Rajtuk kívül az esküdtek és a jegyző, nagyobb városokban fő- és aljegyző, tartoztak még a tanács tagjai közé. Az esküdtek száma városonkint változott, általában 12 volt, mint pl. Cegléden, Nagykőrösön és Ungvárott, vagy 24, mint pl. Kecskeméten. A tanácstagokat általában a közgyűlés választotta, mégpedig rendszerint egy esztendőre. A választás nemcsak megtisztelést, hanem terhet is jelentett, amit bizonyít, hogy a megválasztottakat büntetés terhe alatt kötelezték a tisztség vállalására. Kivételek az általános gyakorlat alól bőven akadtak. Nagykőrösön pl. a tanács önmagát egészítette ki, s az egyszer megválaszott, hacsak le nem köszönt, vagy állásától meg nem fosztották, holtáig tanácsnok maradt. Gyöngyösön a bírákat a leköszönt bírák által jelölt hat személy közül választotta a közgyűlés minden év Szent György napján. Ungvárott a 12 esküdt közül kettőt a főbíró egyedül, tizet pedig a közgyűléssel együtt választott. A főbírót magát a közgyűlés választotta. Cegléden, Kecskeméten és Nagykőrösön a másodbírót az esküdtek közül a főbíró jelölte ki. Ungvár 1593-i szabályzata a jegyzőről úgy rendelkezett, hogy »a főbíró kezéből senki ki ne vehesse«, azaz a jegyzői állást a főbíró tetszése szerint, némileg tehát familiáris alapon, töltötte be. A többi tisztség száma és rendeltetése az illető város nagyságától és helyi viszonyaitól függött. Kecskeméten, valamint a szomszédos Cegléden és Nagykőrösön pl. külön tisztviselők intézték az adózással, a hús- és italméréssel, nemkülönben a vásártartással kapcsolatos ügyeket: az adószedő, szék-, bor- és vásárbírák. A rend fenntartásáról tizedesek és utcabírák gondoskodtak. Az altiszti feladatokat kisbírák, kapusok és szolgák végezték. Ezeket a tisztviselőket és altiszteket egyes helyeken a közgyűlésen vagy a tanácsban választották, másutt viszont a bíró nevezte ki. Megbízatásuk rövidebb-hoszszabb, egy évtől egészen élethossziglan terjedő időre szólt. Szakismeretekre, akárcsak a szabad királyi és bányavárosokban, az oppidumokban is csak a jegyzőknek volt szükségük, ezt az állást csak jogban jártas, írni és fogalmazni jól tudó férfiak tölthették be, akiket még a XVI. és XVII. században is deákoknak, latinul litteratusoknak neveztek. A jegyző, mivel megfelelő szakembert ritkán találtak, még ha évenkint újra választották is, rendszerint élete végéig, illetve ameddig ereje engedte, viselte tisztségét. Bizonyára a városoknál is előfordult, amire a vármegyéknél több példa akadt, hogy a jegyzőt idegenből hozták. Nyoma van annak, hogy a lakosság nemzetiségi és felekezeti megoszlására a tisztségek betöltésénél a mezővárosokban is tekintettel voltak. Vegyes nemzetiségű városokban a bírót felváltva hol az egyik, hol a másik nemzetiség polgárai közül választották, a tanácstagságokat pedig arányosan megosztották. Gyöngyös 1659-i rendtartása szerint az adókivetés kényes