Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
Városi polgárjog. A városi jogoknak és kiváltságoknak, hasonlóképen a velük járó kötelezettségeknek, a városnak nem minden lakosa volt egyformán részese, hanem csak a városi polgárok. A városi polgárjogot a város adományozta, maga döntött afelől, hogy kit vesz fel polgárai közé. A felvételt az egyes városok különböző feltételekhez kötötték, etekintetben fontos szerepet játszottak a céhek, minthogy a polgárjoggal rendszerint együttjárt a céhtagság is. A város földesura, a szabad királyi és bányavárosoknál tehát az uralkodó, általában csak jóváhagyta a polgárjog kérdésében hozott városi határozatokat. Olykor azonban változtatott is rajtuk, s kényszerítette a várost, hogy olyat is felvegyen polgárai közé, akinek a polgárjogot, többnyire valamelyik céh tiltakozása miatt, nem akarta megadni. Ugyancsak a városok földesura döntött végső fokon a városban való letelepedés kérdésében. Ez a kérdés nagyon kényes volt, mert a városba költöző nemesek, nemesi kiváltságaikra hivatkozva, nemcsak a városok igazságszolgáltatási és közigazgatási joghatósága alól vonták ki magukat, hanem még városi ingatlanaik után sem akartak a közös terhek viselésében résztvenni. A városok ezért minden erejükkel arra törekedtek, hogy a nemességnek beköltözését megakadályozzák. A századokon át folytatott küzdelemnek részleteit e helyen felesleges lenne ismertetni. Végeredményben a nemesség, hol későbben, hol korábban, de mindenütt kivívta a városokban való letelepedés jogát. Ezzel szemben vállalnia kellett a kötelezettséget, hogy városi ingatlanai után a közös terheket viseli. Nem tartozott a ritkaságok közé, hogy a beköltözött nemes idővel megszerezte a polgárjogot, miként a polgárok is nyertek nemességet anélkül, hogy ezáltal polgárságuk megszűnt volna. 1 ) összetett városok. A városok községi eredetéből s a földesúri hatalommal való szoros kapcsolatukból következőleg előfordulhatott, hogy egyes városoknak több földesuruk lévén, polgáraik és lakosaik eszerint oszlottak meg, a város több részből állott. Győrben pl. megkülönböztették a király, a püspök és a káptalan városát. Esztergomban hasonlóképen külön városa volt a királynak és az érseknek. Ezek a városrészek nemcsak területileg különültek el egymástól, hanem különállásuk jogi és szervezeti téren is kifejezésre jutott, az igazságszolgáltatásban és a közigazgatásban is érvényesült. A kamara főhatósága. A szabad királyi és bányavárosok legfőbb hatósága földesuruk, a király volt. Főhatóságát az igazságszolgáltatás terén a tárnokmester és a személynök révén, közigazgatási és gazdasági téren pedig a két magyarországi kamara útján gyakorolta. A jogalapot ehhez a gyakorlathoz az a szemlélet adta, amely ezeket a városokat a szent korona jószágának — peculium sacrae coronae — tekintette, s így természetesnek találta, hogy az uralkodó igazgatásukat a szent korona egyéb javait is kezelő szervezetre bízza. Ilyen szervezet pedig, minthogy a király és a szent korona birtokai és jövedelme között gyakorlatilag semmi különbséget sem tettek, a királyi bevételek és kiadások kezelésével, a birtokok és jövedelmek igazgatásával megbízott kamarákon kívül nem volt. *) A polgárjogról 1. Iványi Béla : A városi polgárjog keletkezése és fejlődése, figyelemmel Buda és Pest városokra. Bp. é. n.
