Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
SzemélynÖki és tárnoki városok. Aszerint, hogy meiyik jogcsaládhoz tartoztak, azaz hogy a jogok és kiváltságok közül milyeneket élveztek, a városok osztályozása, mint már említettük, nem könnyű feladat, minthogy etekintetben, kivéve közjogi állásukat, lényegesen nem különböztek egymástól. A szabad királyi és bányavárosokat országrendiségükön kívül a megyei joghatóság alóli mentesség különböztette meg, amivel együttjárt az önálló jogszabályalkotás. Pörös ügyeikben közvetlenül az uralkodóhoz fellebbezhettek, akinek nevében, de városi bírótársakkal 1 ) a tárnokmester ítélkezett fölöttük. Legfelsőbb fokon pedig a személynök mondott ítéletet városi ügyekben a királyi kúria ítélőmestereivel a személynöki széken. Egyes városok, legelőször Székesfehérvár, Lőcse és Esztergom, azt a kiváltságot élvezték, hogy a tárnoki szék megkerülésével közvetlenül a személynökhöz fellebbezhettek. E városokat személynökieknek nevezték, míg a többit tárnokinak mondották. Szervezet és közigazgatás szempontjából azonban e kétféle, személynöki és tárnoki városok miben sem különböztek egymástól. A középkori jogrendszer hajlékonyságát, a gazdasági és társadalmi viszonyokhoz való alkalmazkodását figyelhetjük meg abban a tényben, hogy a városok az egyszer elnyert kiváltságokat csak addig élvezhették háborítatlanul, amíg gazdasági és társadalmi helyzetük meg nem változott. A középkorban számos község kapott városi kiváltságokat a királytól, de nem mindegyik tudta rangját megtartani. így pl. a legrégibb fennmaradt városi kiváltságlevelet Bodrogolaszi kapta 1206-ban, városi rangra azonban sohasem tudott emelkedni. IV. Bélától időrendi sorrendben Nagyszombat, Bars, Zágráb, Szepesolaszi, Zólyom, Pest, Körmend, Korpona, Beregszász, Nyitra, Szina, Vágújhely, Dobronya, Bátaszék, Besztercebánya, Jasztrebarszka, Füzitő, Komárom és Késmárk nyertek városi szabadalmakat, közülük a XVII. század elején csak Nagyszombatot, Zágrábot, Zólyomot, Pestet, Korponát, Besztercebányát és Késmárkot találjuk a szabad királyi és bányavárosok sorában. A városok majdnem mindegyik uralkodótól újra kérik kiváltságaik megerősítését, amit ha elmulasztanak, vagy ha nem kapják meg, lesüllyednek a vásárhelyek közé. Olyan városoknak, mint Székesfehérvár, Esztergom, Buda, Pest, Debrecen, a XVII. és XVIII. század fordulóján új kiváltságleveleket kellett kieszközölniök, amit Debrecen 1693-ban, Buda, Pest és Székesfehérvár 1703-ban, Esztergom 1708-ban szerzett meg, országrendiségüket 1715-ben iktatták törvénybe. Szegedet III. Károly 1719-ben részesítette új privilégiumban. 2 ) A XVI. és XVII. század folyamán Magyarországon a következő szabad királyi városok szerepeltek: Bazin, Bártfa, Buda, Debrecen, Eperjes, Esztergom, Kassa, Késmárk, Kismarton, Korpona, Kőszeg, Lőcse, Modor, Nagyszombat, Pest, Pozsony, Ruszt, Sopron, Szakolca, Szeben, Szeged, Szentgyörgy, Székesfehérvár és Trencsén ; Erdélyben Kolozsvár; Horvátországban Kapronca, Károlyváros, Kőrös, Várasd és Zágráb. A bányavárosok névsora : Baka, Beszterce-, Béla-, Breznó-, Körmöc-, Libet-, Nagy-, Selmecés Üjbánya, Zólyomot is ide számíthatjuk. x ) A középkor végén nyolc város: Buda, Pest, Pozsony, Nagyszombat, Sopron, Kassa, Eperjes és Bártfa kiküldöttei vettek részt a tárnoki szék ülésein. L. ifj. Szenípétery Imre : A tárnoki ítélőszék kialakulása, Századok, 1934. évi pótfüzet; valamint az ott idézett irodalmat. 2 ) Csizmadia Andor: A magyar városi jog. Kolozsvár, 1941. 10—12., 46. 1.
