Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
Az önállóságnak legmagasabb fokát mind gazdasági és társadalmi, mind pedig jogi tekintetben, Magyarországon az úgynevezett szabad királyi városok érték el. Mint nevük (civitas libera ac regia) is mutatja, földesuruk a király volt, tőle nyerték kiváltságaikat, amelyek kiemelték őket a magánföldesúri úgynevezett mezővárosok vagy vásárhelyek (oppidum) és a jobbágyfalvak (possesio, villa) sorából. A király földesuraságát mindvégig szívesen vállalták, mert abból rájuk a földbér (census) címén fizetett külön adó mellett kiváltságaik révén számos előny származott. A városok országrendisége. E kiváltságok között legfontosabb az a közjogi vívmány volt, hogy az országgyűléseken megjelenhettek és ott követeik által szavazati jogot gyakorolhattak. A városi polgárság ezáltal lett a rendiség tagja, az egyházi és világi főnemesség, valamint a köznemesség után a negyedik rend. A szabad királyi városok országgyűlési szereplése, úgynevezett országrendisége, a XV. század elején, Zsigmond király korában kezdődött, s a század közepe táján állandósult. A század végén a városok képviselői már egyéb közjogi cselekményekben, pl. az uralkodó által kötött nemzetközi szerződések megerősítésében is résztvettek. A törvényhozásban való részvételük kezdetben teljesen a királyi kegyen alapult. Az országgyűlésen csak akkor jelenhettek meg, ha oda királyi meghívót kaptak. Az egyszeri meghívás nem biztosított részükre jogot a további megjelenésre is. Az uralkodó tetszése szerint hol több, hol kevesebb város követeit hívta meg, .hol ezeket, hol azokat, amint éppen jónak találta. A három nemesi rend eleinte nem tiltakozott a városi követek megjelenése ellen a rendi dualizmus küzdelmének országgyűlési színterén. Amint azonban azt tapasztalták, hogy a városok e küzdelemben nem ő melléjük r hanem inkább földesuruk és kiváltságaik biztosítója, a király oldalára állanak, felismerték a veszélyt, s arra törekedtek, hogy az uralkodót szabad királyi városi rangot és ezzel országrendiséget adományozó jogában korlátozzák. 1608-ban a koronázás előtt tartott országgyűlés VI. törvénycikke úgy rendelkezett, hogy a király a jövőben csak a magyar tanács hozzájárulásával tehet valamely várost szabaddá. Az 1687. évi XVII. tc. pedig a szabad királyi városok sorába való felvétel jogát az országgyűlésre, azaz uralkodó és rendek közös elhatározására ruházta. A gyakorlatban a szabad királyi városi kiváltságot továbbra is az uralkodó adományozta, az így kiváltságolt városok országrendiségét azonban az országgyűlésen is becikkelyezték. Ez a gyakorlat különben már a XVII. század folyamán kialakult. 1 ) Közjogilag a szabad királyi városokkal közös fokon állottak a szintén királyi földesuraság alá tartozó bányavárosok, ami a bányászat nagy fontosságából, s a többnyire idegenből bevándorolt bányapolgárok külföldön is élvezett kiváltságos helyzetéből következett. A bányapolgárok ugyancsak a negyedik rendbe tartoztak, az országgyűléseken ugyanúgy megjelenhettek, illetve képviseltethették magukat, mint a szabad királyi városok polgárai. Közjogi állásuk városaik latin nevében is kifejezésre jutott, civitas montanax ) A városok országrendiségéről 1. Jászay Pál: A szabad királyi városok szavazatjoga országgyűléseken. Pest, 1843. Podhradczky József: Magyarország karainak és rendjeinek szavazati joga a közgyűléseken. Buda, 1847. Mályusz Elemér: Polgárságunk részvétele a középkori országgyűléseken. Protestáns Szemle, 1927. Pásztor József: A szabad királyi városok szavazati joga. Szeghalom, 1935.
