Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
dött ki a közgyűlési és az ítélőszéki jegyzőkönyv vezetése. Az adózással, katonáskodással stb. kapcsolatos lajstromokat is ő készítette. így az adókezelésben, a katonaság irányításában, a gonosztevők cirkálásában is résztvett. Legfontosabb feladata azonban, a jegyzőkönyvvezetés mellett, a vármegyei kiadványok megfogalmazása és kiállítása volt, mind az igazságszolgáltatás, mind pedig a megyei igazgatás valamennyi ágában. A XVII. században az alispántól átvette a jegyzőkönyvek és a megyei levéltár őrzését. Mielőtt a pénztárnoki állást megszervezték, a megyei pénztárt is kezelte. Munkakörének bővülésével tekintélye is növekedett. Előfordult, hogy maga az alispán viselte a jegyzői tisztséget. A XVII. század második felében néhol már irnok (cancellista, scriba) volt segítségére az írásbeli munkában. Egyes megyékben jegyzőhelyettest is alkalmaztak, eleinte csak ideiglenesen, majd állandó minőségben is, általánosan azonban csak a XVIIL század óta. 1 ) A jegyzői munka részleteinek vizsgálata a vármegyei írásbeliség ismertetésének keretébe tartozik. Ezen a téren még csak az első lépéseket tették meg a középkorra és a vármegyei jegyzőkönyvre vonatkozólag. 2 ) E kutatások folytatása a vármegyei közigazgatás sok, eddig ismeretlen mozzanatára is fényt fog deríteni. Adószedő. Az adóigazgatás vizsgálatánál láttuk, hogy abban mind Magyarországon, mind pedig Erdélyben sokszor a vármegyék is résztvettek. Idővel azután az adóigazgatás, az országgyűlés által megszavazaott adó kivetése és behajtása, egészen megyei feladat lett. Ez Magyarországon a XVII. század végén, Erdélyben azonban már e század első felében bekövetkezett. Ennek megfelelően Erdélyben már e korszakban kialakult a vármegyei adószedői állás, míg Magyarországon erre csak a török uralma után került sor. Addig, amíg a vármegyék csak ideiglenesen vettek részt az adóigazgatásban, ezt a feladatot a rendes megyei tisztviselők, az alispán, a szolgabírák, az esküdtek, a jegyző, Erdélyben maga a főispán is, végezték, vagypedig alkalmilag egy-két megyebeli nemest bíztak meg vele, megfelelő tiszteletdíjat biztosítva számukra. Bizonyos mértékben a kamarák által a megyékbe kiküldött adószedőket, a dicatorokat is megyei tisztviselőknek tekinthetjük, amennyiben, ha nem is mindig, a megyék ki tudták vívni, hogy a megyebeli birtokos nemesek közül kerüljenek ki. Erdélyben pénztárnoknak, perceptornak nevezték a vármegyei adószedőt. Eleinte a hét vármegye közös perceptort tartott. A XVI. század második felétől kezdve azután mindegyik vármegyének külön perceptora volt, akit olykor exactornak is mondottak. Tisztsége a XVII. században állandósult és önállósult. Az erdélyi zavaros viszonyok között feladata nem volt könnyű, úgyhogy vonakodtak is a megválasztottak elvállalni. Egy évnél tovább nem is igen viselték. A vármegyei főtisztviselők alpénztárnokot, viceperceptort rendelhettek segítségére. Munkája bőven akadt, mert az adózás alapjául szolgáló lajstromokat állandóan javítani kellett. A befolyt adót az ország főadószedőjének, vagy a fejedelmi kincstárnak szolgáltatta be, x ) Föglein Antal: A vármegyei nótárius. Levéltári Közlemények, 1936. 2 ) Istványi Géza : A megyei írásbeliség első korszaka. Századok, 1937. U. a. : A megyei levéltárak első nyomai a XIV. században. Levéltári Közlemények, 1937. Föglein. Antal: A vármegyei jegyzőkönyv. Levéltári Közlemények, 1938.
