Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

ugyanott adott működéséről számot. Bonyolította az elszámolást, hogy sok­szor előre kiutalványozták az adót, amit ilyenkor maga a megyei adószedő fizetett ki. Magyarországon csak az egész adórendszer XVII. századvégi nagy reformja után került sor a vármegyei adószedői állás állandósítására. E reform­nak és az állandó vármegyei adószedői tisztségnek ismertetése már a követ­kező korszak keretébe tartozik. Hajdú. A fent ismertetetteken kívül állandóan és rendszeresen működő vár­megyei hivatalokról a XVI. és XVII. században a történelmi irodalom nem tud. Egy-egy különleges feladat megoldására olykor rendkívüli megbíza­tással ruházott fel a közgyűlés egyeseket, őket azonban a vármegyei tiszt­viselők közé nem sorolhatjuk. Az állandó alkalmazottak sorába tartoztak azonban a vármegyei hajdúk, akik a tisztviselők mellett altiszti feladatot végeztek. Számuk koronkint és megyénkint váltakozott. A közgyűlés, vagy az alispán fogadta őket tetszés szerinti időre, nem fizetést, hanem pénz­es természetbeni ellátást kaptak. Vármegyei hatáskör. A vármegyék hatásköre területileg a szabad királyi és bányavárosok kivételével, amelyek önálló törvényhatósági joggal rendelkeztek, a megye egész területére és minden lakosára, 1 ) tárgyilag pedig a jogalkotásra, az igazságszolgáltatásra és a közigazgatás valamennyi ágára kiterjedt. A jogszabályalkotó jogot, a ius statuendit, a vármegyei közgyűlés gyakorolta. Etekintetben a vármegye szabad kézzel rendelkezett, az igazság­szolgáltatás és a közigazgatás terén egyaránt minden vonatkozásban rendel­kezhetett, azzal az egyetlen megszorítással, hogy a vármegyei szabály­rendelet, a statútum, az országos törvénnyel, a lex-szel, nem ellenkezhetett. A vármegyék ezzel a jogukkal éltek is. Az erdélyiek 1540-ig közösen, mint magyar nemzet, azután ott is megyénkint külön-külön hozták a szabály­rendeleteket. Igazságszolgáltató hatóságát a vármegye a közgyűléseken, az ítélő­székeken, az alispáni és a szolgabírói törvényszékeken gyakorolta. Bizonyos fokig a földesúri bíróságot, az úriszéket is megyei törvényszéknek tekint­hetjük, minthogy rajta a vármegyét a szolgabíró képviselte, ítéleteit annak tanúságtétele emelte jogi erőre. Mindeme szervek működésével, általában a vármegyei igazságszolgáltatással a jogtörténelem hivatott foglalkozni. Az igazságszolgáltatás és a közigazgatás határterületén mozgott á gonosztevőknek, tolvajoknak, rablóknak, gyujtogatóknak, hamis pénz­verőknek stb. üldözése és megbüntetése, azaz a közrend fenntartása. Ezt részint a rendes törvényszékek végezték, részint pedig a vármegye által kiküldött és községről-községre járó bizottságok. Az ilyen cirkálásnak nevezett inquisitiok különösen Erdélyben voltak gyakoriak, ahol az országgyűlés ismételten felhatalmazta a vármegyéket cirkáló bizottságok kiküldésére. A bizottságokban a főispánok, vagy az alispánok, szolgabírák és esküdtek vettek részt. A gonosztevőket lajstromba írták össze, amit a jegyző készített, *) Természetesen mindig és mindenütt voltak kivételek, amiket az uralkodók adományoztak egyes területeknek, községeknek és személyeknek, gazdasági, nemzetiségi, vagy rendi alapon. Ezek ismertetése a monográfiák keretébe tartozik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom