Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
gátasának munkájában, mint Magyarországon. A két országrész helyzete etekintetben már a középkorban is különbözött. Az erdélyi megyék, mint az ottani magyar nemzet egyteme, együtt játszották azt, ha nem is teljesen ugyanolyan szerepet, mint a magyarországiak külön-külön. A rendiség fokozatos hatalomra jutásával és a királyi vármegyének nemesivé való átalakulásával kapcsolatban a magyarországi főispánok már nem annyira az uralkodót képviselték megyéjük, sőt sokszor megyéik élén, mint inkább a megyéket az udvarban. A megyékben pedig az alispánok helyettesítették őket, akiket hosszú ideig nem a megye választott, hanem familiárisaik közül a főispánok neveztek ki. Erdélyt az udvarban a vajda képviselte, az erdélyi főispánok többet lehettek megyéjükben, inkább törődhettek annak kormányzásával. Ez a történeti magyarázata az erdélyi főispánok XVI. és XVII. századi közigazgatási működésének, amit alátámasztott az a körülmény is, hogy a fejedelmi hatalom, amelyet megyéik élén képviseltek, sokkal erősebb kézzel akart és tudott belenyúlni a megyék életébe, mint a Habsburgok Magyarországon. A magyarországi főispánok az újkor első két századában is megmaradtak annak, amik a rendiség középkori kibontakozása során lettek : nagyhatalmú zászlósurak, óriási uradalmak birtokosai, a rendek vezetői, akik mellékesen, mintegy gazdasági és társadalmi helyzetük természetes velejárójaként, egyben főispánjai is azoknak a megyéknek, sokszor többnek is, amelyekben birtokaik fekszenek. Jól jelképezte ezt a helyzetet az örökös főispánság, amely először egyházi méltóságokhoz kapcsolódott, majd egyes világi családok is megkapták. 1 ) Az örökös főispánok, de a többi is, a megyék gazdasági és társadalmi életében játszott jelentékeny szerepük következtében, a tisztikar megválasztása és irányítása révén, kormányozhatták megyéiket anélkül is, hogy az igazgatásban hivatalnokok módjára részt vettek volna, bár előfordulhatott, hogy ezt is megtették. A megyei közönség igyekezett a főispánok hatalmát korlátozni. A királyi kinevezés érvényét megyei beiktatáshoz kötötte, amelyen az új főispán ellen a legkisebb nemes is tiltakozhatott, ha ugyan volt bátorsága ilyesmit tenni. A királynak tett eskün kívül a főispán a megye előtt is megesküdött és hitlevélben biztosította, hogy alkotmányosan, a törvényeknek megfelelően fog kormányozni. Hogy ezt azután megtette-e, az mindig a helyi és személyi körülményektől függött. A főispáni kormányzásnak ez az oldala inkább a jogtörténelmet érdekli, A közigazgatástörténelmet közelebbről érintő kérdésekre a főispáni hivatal szervezetét, hatáskörét és ügyvitelét illetően a részlettanulmányok hivatottak világot deríteni. Ami szervezetét illeti, külön főispáni iroda nem alakult ki, bár valószínű, hogy mindegyik főispánnak volt titkára és egy-két írnoka. Hatáskörük természetszerűleg mindazokra az ügyekre kiterjedt, amelyek a vármegye illetékessége alá tartoztak. Erdélyben, ahol a főispán az egész korszakon keresztül résztvett a kormányzás munkájában is, a magyarországi alispánokénak megfelelő szerepkörben főleg a hadrakelt nemesség vezetésében, 2 ) a XVI. században és a XVII. század végén az adóigazgatásban, a gonosztevők üldözésében, az úgynevezett cirkálásban, valamint a közgyűlések és az ítélőszékek Összehívásában és tárgyalásaik vezetésében vettek részt személyesen a főispánok. A főispáni ügyvitelről, *) V. ö. Hajnik Imre : Az örökös főispánság. Bp. 1888. 2 ) A fejérmegyei főispán háborúban a vármegyei hadak parancsnokának haláia esetén annak örökébe lépett, sőt az országos hadat is vezethette.
