Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

Erdőgazdaság. Ami végül az erdélyi fejedelmi erdőgazdaságot illeti, a bányászat múltjával foglalkozó, fenti összefoglalás alapjául szolgáló irodalomban semmi nyoma sincs annak, hogy az erdők gondozására Erdély urai külön hivatalszervezetet alkalmaztak volna. Márpedig állami erdőgazdaság nyomaival a XVI. és XVII. században Magyarországon is csak a bányagazdálkodássaí kapcsolatban találkoztunk. Fára és szénre nyilvánvalóan az erdélyi bányáknak is szükségük volt, ha nem is olyan mértékben, mint a magyarországiaknak. E szükséglet kielégítéséről a mindenkori bányaigazgatás, bérletrendszer keretében tehát a bérlő, a maga tisztviselőivel és alkalmazottaival gondoskodott. 30. §. Posta. Erdélyben a nemzeti fejedelmek idejében a középkori magyar postaszervezet változatlanul továbbélt. Csupán I. Ferdinánd rövid uralma alatt működött a Habsburg-posta erdélyi területen, Kassa és Nagyszeben között, Taxis Mátyás igazgatása alatt, János Zsigmond és utódai azonban az új intézményt nem vették át. Csak amikor a török kiűzése után az erdélyi fejedelemség a Habsburgok kezére jutott, került sor a postaügy szervezésére. Az erdélyi postarendszer. Az erdélyi postának az volt a feladata, hogy a fejedelem leveleit és egyéb küldeményeit rendeltetési helyükre juttassa, kizárólag az állami kormányzat és közigazgatás céljait szolgálta, ebben megegyezett a Habsburgok postájával. Magánosok szolgálatával még mellékesen sem foglalkozott, etekintetben már különbözött az újkori Magyarország hasonló rendeltetésű intézményétől. A leglényegesebb különbség azonban szervezetében rejlett. A fejedelmi postaszervezetnek csak központi része épült ki, vidéki hálózata hiányzott. A postaállomások a főútvonalakon megvoltak ugyan, de azokat nem a fejedelem tartotta fenn, hanem az illető város vagy község lakossága. Személyzetük ezeknek az állomásoknak nem volt, sokszor még külön épületük sem, létüket a kötelezettség jelképezte, amelynek értelmében a lakosság a fejedelem futárait, vagy azokat a személyeket, akik erre fejedelmi felhatalmazást nyertek, szállással és élelemmel, valamint a következő állomásig meghatározott számú friss lóval ellátni tartozott. Az előző állomáson váltott fáradt lovakat pedig visszavitték, miként saját lovaikat is visszakapták a következő állomásról. A fejedelmi posta költségeinek jelentékeny része tehát nem a kincstárt, hanem az országot terhelte, azon a jogon, hogy az uralkodót, illetve az ő megbízásából utazó személyeket, az alattvalók útközben minden szükséges dologgal kötelesek ellátni. A fejedelmi kincstárból csak a futárokat kellett fizetni. Főpostamester. A postáknak is nevezett futárok (cursores) a fejedelmi udvar esküt tett tisztviselői közé tartoztak. Számuk a mindenkori szükségletnek megfelelően váltakozott. Alkalmazásuk joga a fejedelmet illette meg, aki azt fölöttes hatóságuk útján gyakorolta. Ez kezdetben a kancellár vagy az udvarmester, később a posta- vagy főpostamester (magister cursorum, supremus magister cursorum) volt. Utóbbi tisztséget 1600-ban szervezték, rendszeresen azonban csak