Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
A máramarosi sóbányák a nemzeti fejedelmek alatt. Nagy vonásokban ilyen volt az a hivatalszervezet, amelyre I. Ferdinánd a máramarosi sóbányákból származó jövedelmének kezelését bízta. Kiépítése több esztendő munkáját igényelte. Werner György és Dessewffy János után még többször járt hasonló rendeltetésű királyi bizottság Máramarosban. 1550-ben Dessewffynek Ormányi Demeter volt a társa. 1551-ben Ormányí egyedül látogatta meg a vidéket. 1553-ban Werner György és Francisci Tamás jelent meg az uralkodó képviseletében. Fáradságos munkájuk gyümölcsét .azonban megbízójuk nem élvezhette zavartalanul. 1 ) A máramarosi sóbányák sorsát I. Ferdinánd 1550 körüli intézkedései után nem ismerjük, a XVI. század második felének és az egész XVII. századnak eseményeit sűrű homály borítja. Még a bányák tulajdonjogának kérdése is tisztázásra vár. Amíg Mária királyné, II. Lajos özvegye, élt, bizonyos jogok őt is megillették, s noha I. Ferdinánd a javak és jövedelmek igazgatása tekintetében nővérével kötött megállapodásuk értelmében önállóan rendelkezett, a kezelő személyzet, legalább is a vezető tisztviselők, a királynénak is hűséget fogadott. Wenzel Gusztáv szerint Máramaros megye, benne Huszt várával és a sóbányákkal, tényleg már 1556-ban Erdély birtokába került, a speyeri egyezmény I. Miksa és János Zsigmond között 1570-ben jogilag is odaítélte, s ettől kezdve egészen 1733-ig állandóan ott is maradt. 2 ) Valójában a huszti vár s vele együtt a sóbányák több ízben gazdát cseréltek, hol a magyar király, hol az erdélyi fejedelem rendelkezett fölöttük, egyszer saját igazgatás alatt tartották, máskor elzálogosították őket. Történetüket a részletkutatásnak kell majd megvilágítania, jelenleg csak egy-két töredékes adat nyújt némi tájékoztatást. 3 ) 1556 januárjában a bányák még I. Ferdinánd birtokában voltak. Ekkor ugyanis az uralkodó kötelezettséget vállalt, hogy 20.000 forintnyi tartozását 4 esztendő alatt e bányák jövedelméből fogja kifizetni Perényi Péter fiának, Gábornak. Egyben megengedte, hogy Perényi embere a máramarosi kamaragróf (praefectus camerae) mellett legyen és annak a só értékesítésében segédkezzék. 4 ) A következő ismert adat 35 évvel későbbről, 1591-ből való : Szigety András deák rónai sókamaraispán (praefectus camarae salis Rhonensis in Maramaros) magyarnyelvű hivatali utasítása. 5 ) Nem tűnik ki belőle, hogy ki adta, minthogy azonban Gyulafehérvárott kelt, valószínű, hogy az erdélyi fejedelem, aki tehát eszerint ebben az időben a birtokában lévő máramarosi bányákat saját igazgatásban kezeltette. A kamaraispánnak, akinek a huszti várkapitány nyújtott katonai támogatást, ekkor is kettős feladata volt: *) A máramarosi sókamarára vonatkozó legfontosabb iratok, a már idézetteken kívül, a következők : (valamennyi Orsz. Lvt. Kam. lvt. Libri instr. című gyűjteményben) 1548-í kamaragrófi utasítás (XI. 45.), 1549-i kamaragrófi utasítás (XI. 48.), 1550-i kamaragrófi utasítás (I. 173.), 1550-i biztosi utasítás és jelentés (XI. 36, 37.), 1551-i biztosi utasítás (VII. 33.), 1553-i biztosi jelentés (X. 378.). Makay Tamást 1552-ben Eszéky Ádám követte a kamaragrófi tisztségben. 3 ) I. m. 237. 1. 3 ) Huszt történetére 1. Nagysomkuti Pap József: Adalékok Máramaros történetéhez. Máramarosziget, 1909. Az egész megyére pedig Lukinich Imre : Erdély területi változásai a török hódítás korában. Bp. 1918. *) Schmidt i. m. I. k. 249—250. 1. 5 ) Közölve a Magyar Gazdaságtörténelmi Szemlében, 1898. 454—458. 1.
