Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
Tudatában voltak ennek maguk a rendek is. Ezt bizonyítja, hogy a rendkívüli cdó pénztárnokává szívesen megválasztották a fejedelem udvarbíráját, aki a nem rendi eredetű jövedelmeket kezelte. 1 ) Magyarországon is előfordult, hogy az országgyűlés a rendi adó kezelését a magyar kamara elnökére bízta. Számadással természetesen ilyen esetben a fejedelmi udvarbíró az országgyűlésnek tartozott, miként a rendkívüli adó kezeléséről a magyar kamaraelnök is a rendek előtt adott számot. A fejedelmi gazdaság vezetőjének szakértelme sokszorosan fölülmulta az esetről-esetre választott rendi pénztárnokokét, ez magyarázza, hogy a rendek nem idegenkedtek a fejedelem emberének megbízásától, látva, hogy az adó felhasználása amúgyis a fejedelmen múlik. A központi adókezelés egységének bomlása, amit az adó felhasználása terén azállandóan érvényesülő fejedelmi befolyás bizonyos fokig ellensúlyozott, átterjedt az adóigazgatás vidéki szervezetére is. E szervezet ugyan állandó alapokon : a magyar vármegyéken, valamint a székely- és a szász székeken nyugodott, amelyeknek tiszti karában ebben az időben állandósult az adópénztárnok (perceptor) hivatala, de a megyék és a székek adóügyi illetékessége alól sok területet, illetve népréteget kivettek. 1664-ben pl. az országgyűlés úgy rendelkezett, hogy a fejedelmi (kincstári) birtokokon élő nép adóját a fejedelmi udvarbíró kezelje. Ugyancsak a fejedelmi udvarbíró kezelte a görögök, zsidók és egyéb kereskedők adóját, minthogy ezek amúgyis az ő főhatósága alá tartoztak. A szász papok adóját a szász, az oláhokét pedig az oláh püspök szedte be. Fogaras várának területén a várkapitány és az udvarbíró hajtotta be az adót. 2 ) A megyék és a székek nem tiltakoztak hatáskörüknek eme megszűkítése ellen. Az adókezelés igen terhes és hálátlan feladat volt, amit bizonyít, hogy a pénztárnoki állásra nem mindig akadt önkéntes vállalkozó. Az 1667-i országgyűlés úgy határozott, hogy a pénztárnok, akit a megye vagy a szék választott, ha tisztét elfoglalni nem akarná, 200 forint büntetést fizessen. 3 ) A pénztárnokok rendszerint nem tudtak pontosan elszámolni, ezért ajánlotta az 1666-iki országgyűlés, hogy a megyék és a székek a pénztárnokok mellé számvevőket is válasszanak. 4 ) Egy évnél hosszabb hivatalviselésre a törvény sem kötelezte a pénztárnokokat. 6 ) Szerephez jutottak az adóvégrehajtás terén a harmincadosok is. Minthogy a görög kereskedők áruikkal gyakran megfordultak a harmincadhelyeken, az országgyűlés 1670-ben a harmincadosokat bízta meg azzal, hogy a görögökre kivetett adót behajtsák. Csak a nagyszebeni görögök voltak etekintetben , kivételek, őket bizonyára a város adóztatta. 6 ) A legnagyobb nehézséget az adóigazgatás terén az jelentette, hogy a töröknek mindig sürgősen kellett fizetni. Nem volt idő arra, hogy valamelyik kezelési rendszer kialakuljon, hibáitól megszabadulva állandósuljon. A megszakítás nélküli hadiállapot döntően befolyásolta az adóigazgatást is. A kivetett adót valamilyen úton-módon okvetlenül be kellett hajtani, mert a török nem adott haladékot, s az ország a legkisebb késedelmet vérrel és földdel fizette meg. Ilyen viszonyok között azután a jobbágyság, amely az adónak legnagyobb *) így az 1664-iki harmadik adó megszavazásakor Vízaknai Pétert. U. o. 376. I. 2 ) U. o. 293. i. 8 ) E. O. E. XIV. k. 255. 1. *) U. o. 191. 1. ») U. o. 332. 1. •) E. 0. E. XV. k. 180. 1.
