Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
Kolozsvár 400 forintot fizetett Zilah (Közép-Szolnok m.) ... 125 « Belényes (Bihar m.) -. 100* « Nagybánya (Szatmár m.) 100 « Székelyvásárhely (Maros-szék) 100 « Kőrösbánya (Zaránd m.) 75 « Abrugbánya (Alsó-Fejér m.) 50 « Egeres (Kolozs m.) 50 .« Fejérvár (Alsó-Fejér m.) 50 « Felsőbánya (Szatmár m.) 50 « Szék (Doboka m.) 50 « Almás (Hunyad m.) 40 « Szentjób (Bihar m.) 40 « Kolos (Kolozs m.) 40 « Vízakna (Alsó-Fejér m.) 40 « Vajdahunyad (Hunyad m.) 35 « Sajó (Doboka m.) 32 « Bánffyhunyad (Kolozs ni) 25 « Királyújfalu (Kolozs m.) 25 « Betlen (Belső-Szolnok m.) .- 16 « Fekete (Maros-szék) 16 « Offenbánya (Alsó-Fejér m.) 16 « Szováta (Maros-szék) 12 « Detre (Torda m.) 10 « Városok és mezővárosok mellett tehát falvakat is felvettek a taxás helységek sorába, hogy az adókezelést ezáltal egyszerűsítsék és a fejedelmi kincstár adóbevételét biztosítsák. 1 ) Munkánk keretében nem vállalkozhatunk arra, hogy évről-évre kimutassuk, milyen városok és községek fizették egy összegben a taxának nevezett erdélyi hadiadót. Ez a részletkutatás feladata lesz. Az adóztatásnak ez a módja Erdély fejedelmi korszakában mindvégig megmaradt, ami azt mutatja, hogy a kincstár érdekeinek megfelelt, a kapuszámszerinti rendszernél előnyösebbnek bizonyult. Az adó deputálása. Végleges rendszer az erdélyi adóigazgatásban nem alakult ki, általánosságban azt állapíthatjuk meg, hogy a kivetés és a behajtás a rendiségre, annak magyar megyei, valamint székely és szász széki, illetve városi hivatalszervezetére hárult, míg az adó felhasználásának joga a fejedelem hatáskörébe tartozott, amelyet a rendek csak akkor gyakoroltak, amikor rendkívüli szükségletek fedezésére az immár rendesnek számított évi hadiadón kívül egyéb rendkívüli szolgáltatásokat is megszavaztak. A kivetés és behajtás még olyankor is rendi feladat maradt, amikor a fejedelem a felhasználás jogát valakire átruházta, egykorú kifejezés szerint az adót deputálta, ami nemcsak Erdélyben, hanem, miként láttuk, Magyarországon is előfordult, így például János Zsigmond 1564-ben felszólította Szabolcs megyét, hogy az azévi adót ne a fejedelmi kincstárba, hanem a tokaji praefectus, azaz várnagy kezéhez szolgáltassa be. 2 ) Ez a megoldás már csak azért is jónak ígérkezett, mert a várnagynak megfelelő katonai erő állott rendelkezésére, amellyel a megyét az adómegtagadókkal szemben segíthette. Magyarországon, különösen a hódoltsági részeken, az is előfordult, hogy az uralkodó nemcsak az adó felhasználását, hanem kivetését és behajtását is a várkapitányokra bízta. Erdélyben erre nem ismerünk példát, de nem lehetetlen, hogy olykor !) E. 0. E. III. k. 460—461. 1. a ) E. 0. E. II. k. 228. 1.
