Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

állott egy az újkori közigazgatás követelményeinek minden tekintetben megfelelő szakhivatal. Az erdélyi kamarát azoknak az elveknek és gyakorlati tapasztalatoknak alapján szervezték meg, amelyek a Habsburg-birodalom és Magyarország pénzügyigazgatásában a XVI. század folyamán érvényesültek. Az udvari kamara által készített utasítás a legtöbb pontjában szószerint egyezik magának ez udvari hatóságnak, valamint az örökös tartományokbeli és magyarországi kamarák utasításaival. Az eltérésekben azonban tekintettel voltak a sajátságos erdélyi viszonyokra és azoknak megfelelően rendelkeztek. Az erdélyi kamarát az uralkodó és udvari kamarájának főhatósága alá rendelték, minden fontosabb ügyben jelentést kellett tennie, vagy írásban vagy pedig külön hírnökök útján, s csak a felső határozatnak megfelelően intézkedhetett. A magyar kancellária pénzügyi vonatkozású rendeleteit csak abban az esetben tartozott végrehajtani, ha azokat az uralkodónak bemutatta, s tőle is hasonló értelmű megbízást kapott. A kamara feladata és hatásköre. Feladata kiterjedt az összes királyi jövedelmek kezelésére és az ezzel kapcsolatos teendőkre. Ez utóbbiak alatt valószínűleg nem szorosan pénzügyigazgatási feladatokat is kell értenünk, amit az erdélyi kamara különleges helyzete, a kormánytanáccsal való kapcsolata magyaráz. A többi kamarai utasításból ugyanis a »caeteraque negotia eo spectantia« kifejezés, azaz az egyéb, nem szorosan pénzügyigazgatási teendők említése hiányzik. Illetékessége alól egyedül a Részekben fekvő uradalmak, elsősorban a váradi és kővári, voltak kivéve, ezeket a király a szepesi kamara alá utalta. Minthogy azonban Kassától, a szepesi kamara székhelyétől távolestek, az itteni tisztviselőkre is az erdélyi kamara tartozott felügyelni, s ha valamilyen hanyagságot vagy visszaélést tapasztalt, erről a szepesi kamarát értesítette. Hatáskörébe tartoztak az összes jövedelmek, rendesek és rendkívüliek egyaránt. A prágai udvar az Erdélyből érkező különböző jelentésekből látta, hogy ezek tekintetében nagy a zavar, sok<i sürgős tennivaló, ezért elsősorban azt kívánta az erdélyi kamarától, amit annakidején a pozsonyitól és a szepesitől, hogy t. i. a helyzetről tájékozódjék, s azután a magánkézbe került jövedelmi forrásokat állami kezelésbe vegye, a magántisztviselőket államiakkal váltsa fel, őket egységesen irányítsa és szigorúan ellenőrizze. Az egész ércbányászat kincstári kezelésbe vonása egyszerre lehetetlennek látszott, ezért a kamarai utasítás azt ajánlotta, hogy egyelőre csak a bányák egynegyed részét műveltesse a kamara, a másik háromnegyed részt pedig hagyja meg mostani tulajdonosaik kezén. Ez természetesen nem azt jelentette, hogy a bányatulajdonosok a bányászott nemesérccel szabadon rendelkeztek. Annak bizonyos hányada, az ú. n. urbura, mint királyi illeték, a kincstárba folyt be, hacsak az uralkodó el nem adományozta. Az ilyen adományleveleket a kamarának gondosan felül kellett vizsgálnia, s az érvényteleneket hatályon kívül helyeznie. Az urburán felüli érckészlettel sem kereskedhettek a magánosok, a nemesérc forgalomba hozása királyi monopólium volt, a bányatulajdonosok azt királyi pénzre tartoztak beváltani. Ezt a rendeletet azonban sokan kijátszották, magánosok is vertek pénzt, aminek megakadályozása, valamint a királyi pénzverés irányítása és ellenőrzése, jó pénz veretése, szintén a kamara feladatai közé tartozott. A bányászat államosításához szakértő bányászokra lett volna szükség. Az udvar megígérte, hogy az örökös tartó-