Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
Az adókezelésnek rendi formája Magyarországon is ismeretes volt, Erdélyben is többször találkozunk vele, de jellemző módon többnyire csak gyenge fejedelmek alatt, zavaros időkben. Báthory Zsigmond uralkodásával ilyen korszak köszöntött Erdélyre. A viszony a fejedelem és a rendek között egyre hidegebbé vált, úgyhogy Báthory már 1594-ben a távozás gondolatával foglalkozott, amit az országgyűlés szívesen fogadott. Báthory Boldizsár ellen sem volt kifogása, akit unokatestvére kormányzóvá nevezett ki, s aki számított reá, hogy ő lesz a fejedelem utóda. Amikor azonban a már útrakelt fejedelem meggondolta a dolgot, s kijelentette, hogy visszatér, engedelmesen meghajoltak akarata előtt. 1 ) E mű keretei között nincs reá lehetőség, hogy Báthory Zsigmond uralkodásának a politikai történetekből különben is jól ismert részleteit ismertessük és magyarázzuk. Meg kell elégednünk a kormányforma változására vonatkozó események egyszerű regisztrálásával. 1598-ban a fejedelem újra távozni készült, ezúttal úgy határozott, hogy Erdélyt Rudolf királynak adja át. Az ország egyesítésének terve tehát újra felmerült, de a viszonyok most sem kedveztek inkább, mint I. Ferdinánd idejében. Erdély • rendéi ugyan nem ellenkeztek, ők készségesen hozzájárultak mindenhez, amit mindenkori uruk tőlük kívánt. Az országgyűlés április 8-án, miután előzőleg hasztalanul kérlelte a fejedelmet, hogy legalább ideiglenesen maradjon Erdélyben, letette az esküt Rudolf biztosai előtt a király hűségére. Esküvel fogadták, hogy alávetik magukat annak a kormányformának, melyet Rudolf a számukra rendel, akár teljhatalmú fejedelemség, akár kormányzóság lesz az. 2 ) A követek viszont uruk nevében arra tettek esküt, hogy az ország kiváltságait és jogait tiszteletben fogja tartani, a kormányzásból a tanácsurakat nem zárja kies a főbb tisztségeket magyarokkal tölti be. a ) Rudolf nem döntött azonnal Erdély kormányformájáról. Báthory Zsigmond távozása után a kormányt névleg felesége, Mária Krisztina főhercegnő vette át, a tényleges hatalmat pedig Rudolf biztosai gyakorolták, kezdetben hárman : Szuhay István váci, majd egri püspök, a magyar kamara elnöke, Istvánffy Miklós nádori helytartó és Pezzen Bertalan császári tanácsos, utóbb csak Szuhay és Istvánffy. A rendek bizalmát azonban nem tudták megnyerni. Rudolf azután öccsét, Miksa főherceget nevezte ki Erdély kormányzójává, de még mielőtt az új kormányzó megérkezett volna, Báthory Zsigmond ismét kedvet kapott a fejedelemségre. 1598 augusztusában, tehát csak négy hónappal második távozása után, visszatért Sziléziából, kibékült a feleségével és átvette a kormányt. Az országgyűlés minden további nélkül elismerte fejedelemnek, Rudolf biztosai távozni kényszerültek. A következő év (1599) tavasza újabb változást hozott. A fejedelem újból hajlandónak mutatkozott Erdély átadására, Prágába küldött biztosai: Náprágyi Demeter erdélyi püspök és Bocskay István, az erdélyi német-párt legerősebb oszlopa, egyezséget kötöttek Rudolffal, amelyben Báthory Zsigmond lemondott és a király megígérte, hogy Erdély élére az uralkodóház valamelyik tagját fogja állítani. Míg követei a királyi udvarban tárgyaltak, a fejedelem x ) E. O. E. III. k.-322—324., 327—328. 1. a ) »... és valamínémü rendet és formát az mi országunknak, Erdélynek és Magyarországnak részeinek gubernálásában, vagy per absolutum principatum, vagy per gubernátorért!, országunkban rendel, mindenekben az 6 felsége rendelését acceptálom...« — így szólt az eskü szövege. E. O. E. IV. k. 162. 1. 8 ) U. o. 163. 1.
