Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

oszlás alapján és hasonló néven. Mindkét erdélyi kancelláriának a kancellár volt.a vezetője, a kisebbet azonban csak névleg irányította, a nagyobb munkájában viszont személyesen is tevékenyen résztvett s ebben lényegesen különbözött a magyar fő- és titkos kancellároktól, akik ezt a címüket anélkül viselték, hogy a kancelláriában dolgoztak volna, ezt a feladatukat a kancellárok örökölték. Az erdélyi fő- vagy titkos kancellár ezzel szemben maga nyitotta fel a kancelláriába érkező leveleket, maga pecsételte meg a kiadványokat, szerepe az írásbeli munka minden egyes fázisában kimutatható. Ez magyarázza meg, hogy alkancellárrat nem találkozunk, reá ugyanis csak akkor lett volna szükség, ha a kancellárt az államkormányzat feladatai annyira igénybeveszik, hogy a kancelláriai munkára nem marad ideje. Hasonlóképen Csáky Mihálynak fáradhatatlan munkabírásával indokolhatjuk, hogy alatta a nagyobb kancelláriában titkárt sem alkalmaztak. Az írásbeli munka szellemi részét maga a kancellár végezte, a gépies részt pedig írnokokra és jegyzőkre bízta. Emellett a nagy gonddal és fáradsággal járó hivatalnoki munka mellett résztvett és döntőfontosságú szerepet játszott az államéletnek minden területén. 1566-ban és 1569-ben rövid ideig mint helytartó (locumtenens in absentia) helyettesítette a külföldre távozó, illetve pihenésre térő ifjú- királyt. Újkori értelemben vett hivatalnak ezt a nagyobb fejedelmi kancelláriát még nem tekinthetjük. Hiányzott belőle az újkori kormányhatóságok legjellegzetesebb vonása, a kollegialitás, a testületi ügyintézés. Testülete, tanácsa nem is volt, az ügyeket a kancellár egymaga intézte el, legfeljebb a jegyzők és Írnokok segítségét vette igénybe, anélkül azonban, hogy véleményüket köteles lett volna meghallgatni és figyelembevenni. Csáky Mihály nagy szerepét és döntő befolyását nem kancellári állásának köszönhette, hanem egyéni adottságainak. Utódai alatt is ez maradt a helyzet a XVI. és XVII, század folymán, a kancellária nem mint hivatal, hanem az élén álló kancellárok, mint államférfiak révén tett szert egyre növekvő jelentőségre, bár azt sem tagadhatjuk, hogy az egymást követő kancellárok kimagasló közéleti tevékenysége a hivatal tekintélyének és azzal együtt államkormányzati működésének fokozódásához nem kis mértékben járult hozzá. A nagyobb erdélyi kancellária fejlődését Csáky Mihály 1572-ben bekövetkezett halála után nem ismerjük, ez a feladat is még megoldásra vár. Csak annyit tudunk, hogy később már alkancellárok, titkárok és altitkárok is feltűnnek a kancelláriai tisztviselők között. A fejlődés tehát hasonló volt a magyar kancellária alakulásához. A kancellárt államkormányzati szerepe a fejedelem oldalán valószínűleg annyira igénybevette, hogy a kancelláriai munkában nem vehetett olyan mértékben részt, ahogyan azt Csáky Mihály tette. Az írásbeliség rohamos térhódítása is lehetetlenné tette, hogy a kancellár az írásbeli ügyintézés minden fázisában személyesen tevékenykedjék, így került sor alkancellárok, titkárok és altitkárok alkalmazására, akik a korábban osztatlan kancellári munkakör egyes részeit vették át. A kancellárok közéleti tevékenységéből a hivatalra háramló megbecsülésnek pedig az lett a következménye, hogy ezek a vezető kancelláriai tisztviselők az államkormányzatban is szerephez jutottak. A magyar kancellária titkárainak államkormányzati szerepét a Mohács előtti évtizedekben, majd a Habsburgok bécsi magyar expeditiojában az eddigi kutatás eredményei alapján főbb vonásaiban már ismerjük, bár az 1526 utáni fejlődés még nem tekinthető tisztázottnak. Feltehetjük s a részletkutatás majd eldönti