Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

ennek a feltevésnek helyességét, hogy az erdélyi nagyobb kancellária alkan­cellárjai, titkárai és altitkárai államkormányzati jelentőség szempontjából is párhuzamba állíthatók a magyar kancellária királyi titkáraival. A nagyobb kancellária vezetőinek bekapcsolódása az államkormány­zatba a hivatalnak kormányhatóság jellegét biztosította, bár formailag ez a jelleg a XVI. és XVII. század folyamán még nem jutott kifejezésre. Formailag a kancellária továbbra is a fejedelmek írásbeli szerve maradt, a lehető legszorosabb függésben a mindenkori uralkodó személyétől. Ez a személyes függés a fejedelem korlátlan kinevezési és elbocsátási jogán kívül abban is megnyilvánult, hogy a kancelláriának állandó székhelye nem volt, illetve a fejedelmi székhelyet kell a kancellária működési helyének tekin­tenünk. Amikor a fejedelem valahova útrakelt, nagyobb kancelláriája is velement, hogy az írásbeli munkák elvégzésénél, meg a tanácskozásoknál és döntéseknél azonnal kéznél legyen. Ez a fejedelemtől való szoros függés, valamint a fejedelmi udvar nyomonkövetése nem az újkori kormányhatóságoknak, hanem a középkori királyi szerveknek a jellemző sajátossága. Forma és lényeg tehát nem fedte egymást az erdélyi nagyobb kancellária működésében, formailag csak egy­szerű iroda volt, a valóságban pedig tevékeny szerepet játszott az állam­kormányzat minden ágában. Mert a nagyobb kancellária hatásköre kiterjedt mindazokra az ügyekre, amelyek a fejedelmi jog alá tartoztak, tehát a kül­ügyi és belügyi kormányzat minden egyes ágára, kivéve az igazságszolgál­tatást, amely a kisebb kancelláriának volt a feladata. Illetékessége területileg sem korlátozódott Erdélyre, hanem azokra az országrészekre is kiterjedt, amelyeket az erdélyi fejedelmek rövidebb-hosszabb időn keresztül uralmuk alatt tartottak. Ennek az államkormányzati szerepnek és a hivatal lényegé­ben kormányhatósági jellegének felelt meg, hogy hivatalnokai között már megtaláljuk az újkori hivatásos hivatalnokosztály képviselőit is, akik pályájukra szakszerűen készültek és azon lépésről-lépésre haladva érték el akár a legmagasabb fokot. 1 ) A kisebb kancellária. Már formailag is inkább újkori hivatalnak tekinthetjük az erdélyi fejedelmi kancellária másik részét, az ú. n. kisebb kancelláriát (cancellaria minor), amely a fejedelmi törvénykezéssel kapcsolatos írásbeli munkát végezte. A fejedelemnek, mint legfőbb bírónak, igazságszolgáltató hatósága kiterjedt az erdélyi három nemzetre, valamint az Erdélyhez csatolt magyar­országi Részekre. Mint székely ispán, középfokú bírói hatósága volt a széke­lyeknek. Ezeket a bírói jogokat a fejedelem csak ritkán gyakorolta személye­sen, olykor a fejedelmi tanács meghallgatásával, általában pedig külön törvényszék, a fejedelmi tábla útján. A fejedelmi táblát két ítélőmester *) Sulyok Imre pl. 1567-ben írnok a nagyobb kancellárián, 1575-ben ítélőmester, 1576-ban alkancellár és tanácsos, az év végén pedig már mint kancellár jegyzi ellen a fejedelem által aláírt okleveleket. Pécsi Anna : Az erdélyi fejedelmi kancellária kialakulása és okleveles gyakorlata 1571-ig. Bp. 1938. 50—51. 1. Az erdélyi kancelláriáról mondottak ennek az igen hasznos doktori értekezésnek adatain és eredményein alapszanak. Munkája követésre érdemes. Az Írnokok (scribae) és jegyzők (notarii) megkülönböztetése hatás­kör szempontjából (45.1.) felesleges. Mind két szó ugyanazt a fogalmat jelölte^ A kamarák­nál is párhuzamosan nevezték Írnokoknak és jegyzőknek az írásbeli munka segédhivatali részének végzőit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom