Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
fejedelminek, vagy pedig rendinek kell-e minősítenünk? A kincstartó mindenesetre a király embere volt. A püspök már a rendiség tagja, de azért erősen függött az uralkodótól. A tanácsosokról pedig az utasítás úgy rendelkezett, hogy őket a király nevezi ki. Ezzel szemben egy 1555-i országgyűlési végzés országos tanácsról beszél (consilium regnicolarum), amelynek tagjait a rendek választják. 1 ) Minthogy ekkor még a vajdák kormányozták Erdélyt, ez alatt az országos tanács alatt csak a vajdai tanácsosokat érthetjük. A tanácsosok kinevezésének jogát tehát az uralkodó is, a rendek is a maguk számára vitatták, s csak a részletkutatás fogja majd eldönteni, hogy a gyakorlatban melyik álláspont érvényesült. Valószínűleg egyik sem, hanem a vajdák a tanácsosoktól függetlenül intézkedtek. 2 ) Homály borítja a vajdák kancelláriájának sorsát is. Valószínűleg az ítélőmester (protonotarius) vezette és több írnok dolgozott benne, hiszen a törvénykezéssel sok írásbeli munka járt együtt. De szükség volt a kancelláriára a vajdai hatóság egyéb : külügyi, hadügyi és közigazgatási feladatainak elvégzésénél is. Nem lehetetlen, hogy már a vajdai kancellária kétfelé vált és külön iroda intézte a bírósági ügyeket. A fejedelmi kancellária későbbi fejlődése alátámasztja ezt a feltevést, aminek helyességét a részletkutatás hivatott eldönteni. Fráter Györgynek mint helytartónak és kincstartónak hatásköréből a pénzügyek irányítása sem hiányzott. I. Ferdinánd ezt a megoldást kezdettől fogva helytelenítette és a Barát halála után a jövedelmek kezelését különválasztotta a kormányzat többi ágától. Láttuk, hogy Magyarországon is hasonlóképen cselekedett, s a helytartónak kezdetben a kamara fölött gyakorolt irányító és ellenőrző hatóságát később teljesen megszüntette. A királyi és állami jövedelmek kezelésére nyugaton a kamarai szervezet bizonyult a legalkalmasabbnak, uralmának megszilárdulásával bizonyára Erdélyben is bevezette volna, egyelőre azonban megelégedett azzal, hogy a kincstartói állást elválasztotta a helytartóitól, illetve a vajdaitól, s Haller Péter személyében külön kincstartót nevezett ki. 3 ) Bornemisza Pál és Werner György megbízatása. I. Ferdinánd ebben az időben Erdély végleges urának tartotta magát, uralmának gyökeres megszervezésére törekedett, amint azt az anyaországban már korábban megtette. Erdély kormányát a vajdák kezébe adta, de nem kisebb gondot fordított a jövedelmek célszerű és korszerű kezelésére. Legelső feladatnak a helyzet megismerését tekintette. Két nagytudású, tapasztalt és tehetséges tanácsosát küldte Erdélybe, mint királyi biztosokat, Bornemisza Pál veszprémi püspököt és Werner Györgyöt, a felsőmagyarországi királyi javak és jövedelmek kezelőjét. A biztosoknak 1552. január 1-én adott x ) Bíró Vencel szerint a tanácsosok egy részét az uralkodó nevezte ki, másikát a rendek választották. (Az erdélyi fejedelmi hatalom fejlődése. Kolozsvár, 1917. 19. 1.) A-kérdést részletesebben kellene megvizsgálni. 2 ) E. O. E. I. k. 543. I. 8 ) E. O. E. I. k. 374. 1. Valószínű, hogy Haller kezdetben csak a kincstartói címet viselte, mert az 1553. januárjában tartott kolozsvári országgyűlés az adóügy intézésével még Castaldot és Báthory Andrást bízta meg. E. O. E. I. k. 439.1. 1553. júliusában azonban, amikor Castaldot és Báthoryt már Dobó és Kendy váltotta fel, a rendek úgy határoztak, hogy az adót a kincstartó kezeihez kell beszolgáltatni. E. O. E. I. k. 494. 1. Ezek szerint Haller hivatalát csak 1553. közepén foglalta el. Utasítása 1553. jún. 25-én kelt.
