Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

hatalmának korlátaira találhatott volna. Ez magyarázza, hogy a helytartói tanácsot nem engedte szerephez jutni, s hogy a kincstartóságból sem szervezett kamarát. Utódai azután követték példáját. A fejedelmi tanácsból sohasem lett újkori kormányhatóság, de a XVI. és XVII. századi magyar tanácshoz sem hasonlítható, amely ha testületileg nem is, de egyes tagjai, mint a rendiség vezetői révén éreztetni tudta befolyását az állam életére. Formailag ugyan rokon a magyar tanáccsal, mindketten a Mohács előtti királyi tanács utódai, de egészen más hatalmi súllyal. Még jellemzőbb az erdélyi fejlődésre, hogy a középkori eredetű és jellegű kincstartóságot nem váltotta fel az újkori pénzügyigazgatás elmaradhatatlan szerve : a kamara. Mohács előtt a magyar királyoknak is csak kincstartóik voltak, nem hivatásos, hanem hűbéri jellegű hivatalnokaik. A kincstartókra épült központi pénzügyigazgatásnak természetszerű vidéki velejáróját, a bérletrendszert, a XVI. és XVII. századi Erdélyben épúgy megtaláljuk, mint a középkori Magyarországon. Láttuk, hogy a Habsburguralkodóknak milyen fáradságába került, amíg a bérbe és zálogba adott királyi jövedelmeket kamarai, azaz állami kezelésbe tudták venni. A kamarai hivatalszervezet nélkül erre nem is gondolhattak volna. Hasonlóképen csak a kamarai pénzügyigazgatás tette lehetővé a hadiadónak nem rendi, hanem állami kezelését. Erdélyben, nem lévén kamara, a fejedelmi jövedelmek jelentékeny részét a XVI. és XVII. században is bérbeadták, az adót a rendek vetették ki és hajtották be, a kincstartónak nem volt más feladata, mint hogy a bért és a behajtott adót átvegye és ura rendelkezésére bocsássa. A kezelő személyzetet a bérlők fogadták, illetve a rendek jelölték ki, nem pedig a kincstartó alkalmazta. Ha a kérdésnek tisztán financiális oldalát nézzük, el kell ismernünk, hogy erőskezű uralkodó alatt a bérletrendszer több jövedelmet biztosított, mint a költséges kamarai kezelés, aminél sokkal egyszerűbb is volt. Ez a magyarázata, hogy olyan kimondottan jó gazdák, mint amilyen Fráter György, azután pedig Bethlen Gábor és I. Rákóczi György voltak, kitartottak mellette. Közigazgatástörténetileg értékelve azonban kétségtelen, hogy a kamarai rendszernél alacsonyabb fejlődési fokot képvisel. Jó kamara gyenge uralkodó alatt is jól működött, az államkormányzat egyik legfontosabb szerve ezáltal függetlenült az államfő személyi adottságaitól. Gyenge fejedelmek idején Erdély állandó pénzzavarokkal küzdött, akárcsak az 1526 előtt uralkodott Jagellók. Arról nem is szólva, hogy a bérletrendszer, népvédelmi szempontból nézve a közigazgatást, mennyivel több veszélyt rejtett magában, mint a kamarai. Magyarország és Erdély egyesítése I. Ferdinánd alatt. Fráter György kormányzása másfél évszázadra meghatározta Erdély közigazgatási fejlődésének irányát, a középkori keretek között. Lehetséges, hogy a nyugati kormányzati elveket később ő is átvette volna, ha helyzete megszilárdulván figyelmét erre a kérdésre összpontosíthatta volna. Nem szabad ugyanis elfelejtenünk, ha kormányzását közigazgatástörténeti szempontból akarjuk értékelni, hogy a különálló, Magyarországtól független Erdély gondolatával élete végéig nem tudott megbarátkozni. Feltehetjük tehát, hogy erdélyi intézkedéseit csak ideigleneseknek szánta, s hogy az ország Mohács előtti egységét közigazgatási téren sem akarta megszüntetni. Ferdinánddal a tárgyalásokat a gyalui egyezmény kudarca után sem szaki-