Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
székely tanácsosnak megválasztását a székekre, a kanonok kijelölését pedig a káptalanra bízták. 1 ) A leglényegesebb különbség tehát az anyaországi és az erdélyi helytartói tanács között, hogy az egyik királyi, a másik pedig rendi szerv. Az egyiknek tagjait az uralkodó nevezte ki, a másik tanácsosait a rendek választották. Ez a különbség kifejezésre jutott az erdélyi helytartói tanács céljában is. Az 1542-i országgyűlés ugyan abban jelölte meg feladatát, hogy a helytartó hívására, valahányszor az ország érdeke úgy kívánja, egybegyűljön és mindenről együttesen tanácskozzék. Igazi rendeltetése azonban nyilvánvalóan az volt, hogy a helytartó működését ellenőrizze, hogy a Barát hatalmát korlátok közé szorítsa. Jellemző viszont a rendek gyengeségére vagy tehetetlenségére, hogy azt már nem mondották ki, hogy ez a helytartói tanács állandóan együttlegyen, mint ahogy azt I. Ferdinánd helytartójának magyar tanácsosaitól megkövetelte. Az állandó és rendszeres működés hozzátartozott az újkori kormányhatóságok lényeges jegyeihez, ennek hiányában már eleve kudarcra voltak kárhoztatva. Ez lett a sorsa az erdélyi helytartói tanácsnak is. Minthogy a helytartótól függött, hogy mikor hívja össze tanácsának tagjait, érthető, ha elhanyagolta ezt a szervet, amiben nem támaszt, hanem csak féket láthatott. Nincs is semmi emléke annak, hogy a helytartói tanács valamilyen ügyet tárgyalt vagy elintézett volna. A helytartói tanácsosok közül egyedül Mikola László szerepéről tudunk, akit Fráter György még 1542-ben alhelytartójának, azaz helytartói helyettesének nevezett ki és aki elsősorban távollétekor, valamint a törvényszéki tárgyalásokon képviselte a rendkívül elfoglalt helytartót. Habár Mikola szerepel az országgyűlés által választott tanácsosok között is, a jelek arra mutatnak, hogy alhelytartói működése a rendek befolyásától teljesen független volt, felelősséggel nem az országgyűlésnek, hanem a helytartónak tartozott, hivatalát tehát familiáris alapon nyerte és viselte. Valószínűleg Fráter György familiárisai közül kerültek ki kormányzásában segítő emberei, titkárai és leveleit tisztázó írnokai is. Szervezett helytartói kancelláriáról eddig nem tudunk. Lehetséges, hogy a királyi kancellária, amit János Zsigmond atyjától átvett és amely a gyermek király és az özvegy királyné nevében szóló okleveleket állította ki, a helytartónak is rendelkezésére állott. Levelezésének kiterjedtsége és bizalmas, sokszor titkos v természete azonban indokolja azt a feltevést, hogy külön saját irodája is volt. Jellemző a rendi intézkedések névlegességére, hogy a helytartói tanácsot törvénybe iktatva arról egy szóval sem emlékeztek meg, hogy ez a hivatal az ügyeket hogyan intézze, tagjait ki fizesse és milyen segédszemélyzet álljon rendelkezésére. Az anyaországban I. Ferdinánd minderről intézkedett, helytartói tanácsának tartós működését mégsem tudta biztosítani. Az erdélyi jóval kezdetlegesebb kísérlet kudarcán tehát nincs mit csodálkoznunk. Hat évvel később, 1548-ban az országgyűlés újabb kísérletet tett arra, hogy Fráter György mellé tanácsosokat küldjön. Ezúttal már csak tizenkéttagú tanácsot tervezett, minden nemzetből 4—4 képviselőt jelölt ki, azzal a meghagyással, hogy ha a Barátnak szüksége van valamelyikükre, magához *) A hét magyar tanácsos : Bethlen Farkas (Szolnok megyéből), Kendi Ferenc (Dobokából), Mikola László (Kolozsból), Bagdy György (Fehérből), Thabiássy János (Küküllőből), Thoroczkay Ferenc (Tordából) és Pestessy András (Hunyadból). Az országgyűlésen választott négy szász tanácsos : Süveg György nagyszebeni királybíró, Hegyessy Mihály Segesvárról, Fux János Brassóból és Bálint besztercei bíró. E. 0. E. I. k. 84-^-86. I.
