Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

kényes volt. Megválasztásakor jelen volt a szultán csausza, aki közvetlenül a választás után felolvasta a rendekhez és Báthoryhoz intézett fermánokat, amelyekben a szultán Báthoryt nevezte ki Erdély vajdájává. Bár megválasztását elsősorban a szultán támogatásának köszönhette, aki követe útján meghagyta, hogy a némettel szakítson, Báthory iparkodott Miksa jóindulatát is biztosítani. A fejedelmi tanács előtt letett titkos esküjében a speyeri szerződésnek megfelelően elismerte urának a magyar királyt, akinek hűséget és engedelmességet fogadott. Ez a választás jól mutatja az új államalakulat, Erdély helyzetét az anyaország és a török között. Ütköző terület volt a nyugati és keleti két nagyhatalom között, önálló léte csak addig tarthatott, amíg a kettő közül az egyik végleg fölül nem kerekedik, s az egész országot birtokába nem veszi. Addig a kettőjük közötti hatalmi helyzet ingadozásától függött Erdély sorsa. Vajdái, majd fejedelmei rendszerint a török támogatásával jutottak uralomra, a szultán főhatóságát elismerték s fizették a török adót. Formailag ugyan az országgyűlés választott, de, miként Báthory István választásakor is történt, a szultán jelölte ki, hogy kit válasszanak, akit azután ő is kinevezett. Ezt a kinevezést fel lehetett ugyan fogni a választás megerősítésének, de ez nem volt egyéb, mint a rideg ténynek formai enyhítése. Voltak azután Erdély XVI. és XVII. századi történetében olyan korszakok, amikor a magyar király és a mögötte álló német hatalom befolyása erősebbnek bizonyult a törökénél. Ilyenkor a fejedelem nem titokban fogadott hűséget Magyarország királyának, miként azt megválasztása után Báthory István tette, hanem nyíltan is melléje állott, attól sem riadva vissza, hogy fegyvert fogjon a török ellen. Ezekben a korszakokban a fejedelem megválasztásánál a magyar király szava döntött. Ritka volt az olyan fejedelem, aki névleg elismerte ugyan valamelyik nagyhatalom főhatóságát, a valóságban azonban önálló és öncélú erdélyi politikát tudott folytatni, ami abban is kifejezésre jutott, hogy utódát maga jelölte ki. Fejedelmi dinasztia nem tudott Erdélyben kialakulni, bár kísérletek ilyen irányban történtek. Elsőnek Báthory István szerette volna családjában örökletessé tenni a fejedelemséget, Bethlen Gábor testvérére és feleségére gondolt, I. Rákóczi György fiát szemelte ki utódának. A kijelölt utódok azonban sohasem bizonyultak elég erősnek arra, hogy önállóan is megállják helyüket. Gyenge fejedelem pedig nem tudott helytállni a zavaros idők súlyos követelményeivel szemben. Erdély és a hozzája csatlakozott Partium sorsa, jóléte vagy szenvedése, a XVI. és XVII. században elsősorban a fejedelmi hatalom birtokosától, a fejedelem személyétől függött. A legfőbb hatalom az államélet valamennyi ágában a fejedelem kezében összpontosult. Érdekes jelenség ez a rendidualizmus virágkorában, s éppen olyan területen, amelyen egyetlen fejedelmi dinasztia sem tudott gyökeret verni, ahol mindegyik fejedelem kénytelen volt valamilyen idegen főhatóságot elismerni. Az erdélyi rendiség. A folyton változó fejedelmekkel szemben az állandó elemet az erdélyi államéletben a rendek képviselték. Ha végigtekintünk az erdélyi országgyűlési emlékeken, azt látjuk, hogy a fejedelmek a rendek képviselőit majd minden évben, volt olyan esztendő, amikor kétszer-háromszor is össze-