Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
A magyar kamara főhatósága 1622—1690. II. Ferdinánd 1622 július 9-én kelt rendeletével Magyarország főpostamesterévé, Stokmayert elmozdítva, Bornemissza .Istvánt nevezte ki. Egyúttal pedig a magyar postaügyet a magyar kamara hatáskörébe utalta, a magyarországi főpostamestert, aki egyben továbbra is pozsonyi postamester maradt, e kormányhatóságnak rendelte alá. E rendeletnek hármas következménye lett. Először is az udvari főpostamestereknek nem sikerült befolyásukat a magyar főpostamesterekre kiterjeszteniök, noha a Paar-család 1624-ben Magyarországra is kiterjedő hűbérjogot nyert a postákra. Ezt a jogot azonban a magyar kamarával szemben, amely hatóságot a nádorok, főleg Esterházy Miklós, szintén hatásosan támogattak, nem tudta érvényesíteni. Másodszor a magyar főpostamesterek korábbi szerepét fokozatosan a magyar kamara vette át. Eleinte csak a postamesterek alkalmazásánál, állomások létesítésénél vagy megszüntetésénél, később már a tisztviselők fizetésénél és ellenőrzésénél is. A főpostamester főhatósága mindinkább névlegessé vált. A postaszervezet beleolvadt a kamarai szervezetbe, a postamesteri tisztségeket rendszerint a harmincadosok kapták, akik azután az illető harmincadhivatal bevételéből fizették legényeiket. Anyagilag így a postaügy rendezettebb lett, egységét azonban veszély fenyegette. Ezt a veszélyt azonban ellensúlyozta az a körülmény, hogy a központi irányítás továbbra is egy kézben maradt, bár nem egy személy, hanem egy hivatal kezében. Harmadszor a postatisztviselők osztálya a magyar kamara főhatósága alatt megmagyarosodott. Most már nemcsak a postalegényi, hanem a postamesteri állásokra is magyarokat neveztek ki, magyarok alatt természetesen nemcsak vérszerintieket, hanem a kor nemzetszemléletének megfelelően idegen eredetű családok megmagyarosodott fiait is értve. Érezhetővé vált ez a magyarosodás a postai igazgatás nyelvében is, ahol a latint és a németet fokozatosan a magyar váltotta fel. A postaszolgálat szabályait azonban továbbra is az egész birodalomra egyaránt érvényes uralkodói rendeletek állapították meg. Bornemissza István főpostamestersége, a Bethlen Gábor hadjárata által okozott zavarok megszüntetése után, az udvari főpostamesterekkel és a magyar kamarával folytatott hatásköri küzdelmekkel telt el. Az előbbiben a nádor és a magyar kamara segítségével fölülmaradt, az utóbbiban azonban a rövidebbet húzta, sőt 1635-ben állásából el is mozdították. Utódai, akik többnyire a magyar kamara tisztviselői közül kerültek ki, már természetesnek találták, hogy a postaügy minden ágában ez a kormányhatóság hivatott rendelkezni, s ők maguk nem egyebek, mint elsők a postamesterek sorában. Ekker Lukács (1635—1643), Serpente Ferdinánd (1643—1645), Angarani Tamás (1645—1-657), Lanzer Gáspár (1657—1664), Pákay Benedek (1664—1675) és Andreássy József (1675—1679) főpostamesterek idejében is a főhatóságok közötti hatásköri viták nyomták rá bélyegüket a magyar postaügy fejlődésére. Új járatot csak egyet létesítettek, Lanzer alatt, Bécs és Trencsén között. A főpostamesterek tekintélye fokozatosan csökkent, amit mutat, hogy Pákay Benedeket a komáromi várparancsnok leveleinek késése miatt halálra botoztatta. Felügyeletet a többi postamester fölött csak annyiban gyakoroltak, hogy a magyar kamara időnkint ellenőrző körútra küldte ki őket. Intézkedni azonban, jelentésük alapján, már a kamara intézkedett.
