Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

hatták fenn. Mohács után — mint önálló királyság — Magyarország is a Habsburg-birodalom egyik országa lett, királyai a határokon kívül székeltek, élére különböző hatóságokat állítottak, amelyek részint magának az uralkodónak, részint pedig az udvari magyarés központi kormányszerveknek voltak — az előbbieknek de iure is, az utóbbiaknak csak de facto — alárendelve. A Habsburgok által Magyarországon bevezetett postaszervezet elsősorban az államkormányzat és az állami közigazgatás céljait szolgálta, az uralkodó és az uralkodói kormányszervek között teremtett állandó összeköttetést és szoros kapcsolatot. Ez a szervezet azután idővel magánosok küldeményeinek továbbítását, majd utasok szállítását is vállalta, de csak mellékesen, anélkül, hogy tulajdonképeni rendeltetését ezzel veszélyeztette volna. A mai posta, amely elsősorban a nagyközönség szolgálatán alapszik, csak jóval később fejlődött ki, a XVI. és XVII. században a nem királyi, azaz állami küldemények továbbításáról mindenki úgy gondoskodott, ahogyan tudott. A forgalom lebonyolítása nem is volt monopólium, aki akart, maga is létesíthetett postaszervezetet. Ennek költségei azonban oly nagyok voltak, hogy az államhatalmat képviselő királyon kívül senki sem vállalkozott reá. Egyes magánosok, egyházi és világi birtokosok, valamint különböző testületek, megyék és városok futárokat és küldöncöket tartottak, éppúgy, mint a középkori uralkodók, anélkül azonban, hogy küldötteik részére ingyenes ellátást és Ióváltást igényelhettek volna. A Habsburg-birodalom postarendszerének, amelyet 1526 után Magyarországon is bevezettek, lényege az volt, hogy a kincstár a szervezet minden költségét magára vállalta, az alattvalókat a futárok ellátásának és a leváltásnak terhe alól mentesítette, a fontosabb útvonalakon maga létesített állomásokat, amelyeken saját küldöncöket és lovakat tartott. Ezeken az utakon állandóan és rendszeresen,meghatározott időközökben közlekedtek a futárok és a küldöncök, mégpedig úgy, hogy az állomásokon mind az embereket, mind pedig a lovakat felváltották, azoknak csak egy-egy állomásnyi utat kellett megtenniök, azután visszatértek. A rendes postákon kívül — postáknak kezdetben a futárokat és a küldöncöket nevezték, a posta szóval csak később jelölték magát a szervezetet — a rendkívüli időben indított küldeményeket is hasonlóképen továbbították, azaz minden állomásról új küldönc és ló vitte tovább, előfordult azonban, hogy a futár a gondjára bízott levelet vagy csomagot nem adhatta ki kezéből, s az állomásokon csak friss lovakat és ellátást kapott. Az egyes állomásokat postamesterek vezették, akiket az uralkodó, illetve a postaügy központi intézésével megbízott udvari hatóság alkalmazott, mint fejedelmi tisztviselőket, s akik az állomás forgalmának megfelelő számú ember és ló tartására kaptak fizetést. Az embereket tetszésük szerint maguk fogadták. Nagyobb állomások postamesterei alá több-kevesebb leányállomást is utaltak, ezek embereit ugyancsak ők alkalmazták. Kisebb állomásokon külön postamester nem is volt, hanem csak küldöncök szolgáltak, a legközelebbi anyaállomás főhatósága alatt. A postamesterek nemcsak állami tisztviselők, hanem félig-meddig magánvállalkozók is voltak. Vállalkozásuk hasznát azok a díjak jelentették, amelyeket magánosok küldeményeinek továbbításáért és utasszállításért szedtek. Ez törvényes mellékkeresetet jelentett, az uralkodó nem tiltotta, hogy tisztviselői magánküldeményeket és utasokat is szállítsanak, ha ezzel a forgalom gyorsasága és pontossága nem szenvedett csorbát. Csak az udvar-